Sokan kértek ingyen netet, de épp a leginkább rászorulók nem tudják igénybe venni Közoktatás
Eduline/MTI

Sokan kértek ingyen netet, de épp a leginkább rászorulók nem tudják igénybe venni

Az elmúlt napokban már több mint tízezren kérték az ingyenes internethozzáférést, amit a távoktatásokban részt vevő diákok és tanárok vehetnek igénybe. A szabályok miatt azonban a leginkább rászoruló diákok, illetve az egyetemisták is kimaradnak a kormány kezdeményezéséből.

Korábban írtunk róla, hogy a legújabb kormányrendelet értelmében 30 napra ingyen férhetnek hozzá az internethez azok, akiknek a járványhelyzet miatt digitális oktatásra kellett átállniuk. A rendelet azonban csak a középiskolásokra, valamint a szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és a szakmai oktatásban résztvevő diákokra, illetve az online tanító tanárokra vonatkozik. Az MTI összegzése szerint legtöbb szolgáltatónál külön kell igényelni a kedvezményt, azonban a kedvezmény csak vezetékes internet szolgáltatásra érvényes, mobilnetre nem - hangsúlyozzák.

Van olyan szolgáltató is, aki a minisztériummal egyeztetve minden előfizetőjének ingyenessé teszi az otthontanuláshoz szükséges legfőbb weboldalak elérését. Az ingyenes elérés a vírushelyzet miatt bevezetett vészhelyzeti intézkedések idejére szól és automatikusan, november 27-étől 2021. február 8-ig elérhető az adott szolgáltatónál.  Viszont hiába a nagy lelkesedés, nem mindenki igényelheti az ingyenes netet. A kedvezményt ugyanis nem vehetik igénybe

  • az általános iskolai tanulók és tanárok – hiába rendelhetnek el digitális oktatást egy-egy helyen a fertőzések miatt.
  • Az egyetemi hallgatók és oktatók sem szerepelnek a rendeletben, pedig a felsőoktatásban is kötelezővé tették az online oktatást.
  • Nem tudják igénybe venni a kedvezményt, akiknek nincs vezetékes internet-előfizetésük, vagy csak mobilinternet-előfizetéssel rendelkeznek.

- gyűjtötte össze korábban a Telex.

Ez pedig azt jelenti, hogy épp azok a diákok szorulhatnak ki a támogatásból, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A leszakadó falvakban élő, hátrányos helyzetű tanulóknál ugyanis ritka a vezetékes net használat (sok helyen nincs is lefektetve az internetkábel). A lap által megkérdezett hátrányos helyzetű diákokat segítő szakember szerint náluk sokkal jellemzőbb a mobilinternet-hozzáférés.

Hol és hogyan lehet igényelni?

A rendelet szerint a távoktatásban részt vevőknek a szolgáltató felé kell jelezniük, hogy igénylik az ingyenes netet. Ennek részleteiről tehát a szolgáltató honlapján érdemes tájékozódni.

Fontos, hogy a harminc napos kedvezményt a szolgáltató a decemberi számlán írhatja jóvá, a kedvezmény a fennálló és az újonnan kötött szerződésekre is érvényes és egyetlen tartózkodási helyen lehet igénybe venni - nyilatkozta korábban Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő a kérdéssel kapcsolatban.

Előfordulhat, hogy egész nap nem ehetnek és ihatnak az óvodai dolgozók a tesztelés miatt

A tesztet megelőző 3-6 órában ugyanis nem szabad se enni, se inni, a mintavétel pedig sok helyen délutánra csúszik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.