Szakképzéseket ajánl a nyolcadikosok pályaorientációs tesztje a legtöbb diáknak Közoktatás
Eduline

Szakképzéseket ajánl a nyolcadikosok pályaorientációs tesztje a legtöbb diáknak

Idén ősztől az általános iskola utolsó évében minden diáknak kötelező kitöltenie egy pályaorientációs kérdőívet. Ám akárhogy válaszolnak, legtöbbször valamilyen szakképzést dob fel az eredmények között elsőnek.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az idei tanévtől minden nyolcadikosnak ki kell töltenie egy 45 perces online kérdéssort szeptember 21. és október 12. között. A pályaválasztással foglalkozó pszichológusok által összeállított teszt segítségével a tanulók készségei alapján határozzák meg, hogy milyen pályát érdemes választaniuk - ismertette akkor Brassói Sándor,  az Oktatási Hivatal (OH) köznevelési elnökhelyettese.

Azóta elérhetővé vált a Merre tovább? oldala, illetve a pályaorinetációs kérdéssor, amiről itt írtunk részletesebben.  A válaszaitok alapján a hozzátok leginkább illő hat ágazatot, továbbtanulási irányt fogjátok látni. A táblázatban azt is feltüntetik, hol tudtok tájékozódni az adott ágazattal kapcsolatban. A teszt az érdeklődésetekkel és a kompetenciáitokkal kapcsolatos százalékos kimutatást is készít.

A Népszava szerint azonban a kérdőív többszöri kitöltése után egyértelműen az látszik, hogy a rendszer elsősorban a szakképzés irányába terelné az általános iskolásokat. Amikor a kérdőívet úgy töltötték ki, hogy egyértelműen a gimnáziumi továbbtanulást részesítették előnyben, a rendszer még akkor is a szakképzést javasolta első helyeken, a gimnáziumot pedig negyedik, ötödik lehetőségként ajánlotta fel.

Juhász Ágnes, a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) pályaorientációs szakosztályának titkára a lapnak azt nyilatkozta, bár a „mérés” szó többször megjelenik a leírásokban, fontos tisztázni, hogy ez nem egy mérés, semmit nem mér és nem is minősít, csupán azt mutatja meg, az adott tanuló pillanatnyilag mit tud, gondol magáról. Majd azt is hozzátette: a kérdőív általában valóban a technikumi, szakgimnáziumi képzésekre tesz javaslatot, de ez nem jelenti azt, hogy egy tanulónak nem ajánlható a gimnázium. Az eredmények pedig semmilyen kötelezettséggel nem járnak.

A szakember szerint egy, a pályaválasztásban bizonytalan nyolcadikos számára kedvezőbb lehet a gimnáziumi továbbtanulás. Később pedig - a felsőoktatás mellett - a szakmatanulás mellett is dönthet.

"Merre tovább?" - már kitölthető a nyolcadikosok online pályaorientációs tesztje

Ez az utolsó évetek az általános iskolában, de nem tudjátok, hogy milyen iskolatípusban lenne érdemes továbbtanulnotok? Valamilyen szakma, vagy inkább gimnázium illik hozzátok? Ezekre a kérdésekre segít választ találni az országos pályaorientációs teszt, amelyet az idei tanévtől minden nyolcadikosnak kötelező kitöltenie.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés