Csak részben ismerte be bűnösségét a győri késelő diák Közoktatás
MTI

Csak részben ismerte be bűnösségét a győri késelő diák

Megkezdődött hétfőn a Győri Törvényszéken annak a fiúnak a büntetőpere, aki tavaly decemberben megkéselte osztályfőnökét a helyi Jedlik Ányos gépipari és informatikai középiskolában.

Mivel a fiú az előkészítő ülésen azt nem ismerte be, hogy előre kitervelten támadt rá a neki matek-fizika tanárárára, az ügyben november 9-ére tárgyalást tűztek ki.

Az előkészítő ülésen ismertetett vádirat szerint az akkor 17 éves fiú tavaly december 5-én a második órán megtudta, hogy hármast kapott korábbi matematikadolgozatára. Ez annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt. Társai nem vették komolyan a kijelentését, mert már korábban is mondott hasonlókat, és a tízcentis pengéjű kését máskor is a táskájában tartotta.

Vádat emeltek a tanárát megkéselő győri fiú ellen

Előre kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán megkéselte osztályfőnökét egy győri szakközépiskolában - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.

A következő dupla angolóra végén, miközben osztálytársai a tanár engedélyével az ötödik órában írandó fizikadolgozatra készültek, a fiú zenét hallgatott és azt mondta, nem tanul, mert "nem lesz óra és dolgozat sem". Az óra végén pedig elajándékozta a fülhallgatóját, mondván, neki arra már nem lesz szüksége - ismertette az ügyész.

A vádirat szerint a fiú értelmi képessége az átlagot meghaladja, személyiségében, elmeállapotában nem volt tapasztalható olyan torzulás, amely indokolhatta volna cselekményét és tette következményeinek felismerését. Ugyanakkor erőteljesen szorongó, a késztetéseit elfojtja, ami agresszív cselekedetekben jelenhet meg.

Azt mondta, hogy nem tervezte el előre tettét, a fülhallgatót pedig nem odaajándékozta az osztálytársának, hanem csak kölcsönadta.

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned.

Hirdetés