A PSZ arra kéri a kormányt, hogy augusztus 24-ig hozza nyilvánosságra a járványügyi protokollt Közoktatás
Eduline

A PSZ arra kéri a kormányt, hogy augusztus 24-ig hozza nyilvánosságra a járványügyi protokollt

Az oktatásért felelős minisztérium részletes járványügyi intézkedési protokollt ígért az iskoláknak, de azt még nem tudni, hogy ez mikor jut el az intézményekbe.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kormány arra készül, hagyományos rendben kezdődhet meg az új tanév. Az egyeztetések a lehetséges forgatókönyvekről azonban folyamatosak, az oktatásért felelős minisztérium pedig "részletes járványügyi intézkedési protokollt" készít, amit hamarosan el is juttat az iskolákhoz.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) arra kéri a kormányt, hogy az oktatási intézményekre vonatkozó járványügyi protokollt legkésőbb 2020. augusztus 24-ig hozza nyilvánosságra, hogy az óvodák és az iskolák felkészülten tudják elkezdeni a 2020/21-es tanévet.

A PSZ továbbra is kiemelkedően fontosnak tartja a gyermekek és a pedagógusok életének és egészségének védelmét, ezért néhány pontban összefoglalta, mit vár az oktatási kormányzattól a hibrid vagy online oktatási rend bevezetésekor az iskolákban, illetve abban az esetben, ha a járványügyi helyzet az óvodákat is korlátozott működésre kényszeríti.

  • A kormány a protokoll kidolgozásába vonja be a szakmai, a szülői és az érdekvédelmi szervezeteket.
  • Ismerje el a kormány járványügyi elkülönítésnek azokat a napokat, amelyeken a szülők a kisgyermekkel otthon maradnak az online oktatás ideje alatt.
  • Havonta szűrjenek minden köznevelésben és szakképzésben dolgozót ingyenesen, függetlenül a fenntartótól (itt felhívják a figyelmet arra, hogy nem fordulhat elő még egy mezőkövesdi eset). A veszélyeztetett korosztályba tartozó és krónikus betegséggel élő kollégák pedig csak online oktatássanak.
  • Biztosítsanak minden 100 tanulóra kettő érintés nélküli homloklázmérőt és tantermenként megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt az oktatási intézményekben.
  • Egyértelmű utasításban határozzák meg a szaktantermi oktatás felfüggesztését a hibrid tanítás ideje alatt, helyette az osztálytermi oktatást helyezzék előtérbe.
  • Határozzák meg a biztonságos menzai étkezés módját, az iskolai büfék működésének rendjét. 
  • Egy tanteremben 14 gyermeknél több ne legyen ( a kétméteres szociális távolság betartása érdekében).
  • A hibrid oktatás keretében egyik héten 3 nap, másik héten 2 nap tantermi tanítás, a kimaradó napokon távoktatás legyen. Viszont az első és második évfolyamon tanuló gyermekeknek a folyamatos tantermi oktatást javasolják.
  • A pedagógusok hibrid oktatásból eredő túlmunkáját minden megkötés nélkül fizessék ki a fenntartók.
  • Illetve legyen rugalmasabb a tantervi szabályozás a hibrid vagy online oktatás ideje alatt.

- olvasható a közleményükben.

Az óvodai nevelés területén pedig a következőket javasolják:

  • Csak ott vezessenek be komolyabb korlátozásokat, ahol ez indokolt, a kialakult egészségügyi helyzet megkívánja.
  • A szülők saját hatáskörben dönthessenek arról, hogy viszik-e a gyermeket az intézménybe, természetesen egyeztetve az óvodával, az óvodapedagógusokkal (ez igazolt hiányzásnak számítana).
  • Ismerje el a kormány járványügyi elkülönítésnek azokat a napokat, amelyeken a szülök a kisgyermekkel otthon maradnak az óvodai nevelés felfüggesztésének idejére.
  • Ismerjék el az óvodai online nevelés-oktatás létjogosultságát kormányszinten, és ne küldjenek senkit fizetés nélküli szabadságra azért, mert "nincs mit dolgozniuk".
  • A fenntartó minden intézményben folyamatosan biztosítsa a megfelelő és elégséges egészségügyi eszközöket, felszereléseket (maszkok, kézfertőtlenítők, homloklázmérők, takarítószerek és eszközök).
  • Illetve a PSZ arra is kéri a kormányt, hogy legyen kötelező az óvodában dolgozók havi ingyenes vírusszűrése.

A 2020-as őszi tanévkezdéssel kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket itt találjátok.

Most is olyan bizonytalan a helyzet, mint az érettségi idején

A PSZ szerint kellene egy olyan protokoll az iskolákban, amit követni tudnak az intézmények, ha szükséges.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés