Koronavírus az oktatásban: itt vannak az első hét legfontosabb döntései Közoktatás
Eduline

Koronavírus az oktatásban: itt vannak az első hét legfontosabb döntései

Nehéz héten vagyunk túl, sok mindenről született már döntés a koronavírus-helyzet miatt, természetesen a megválaszolatlan kérések száma sem lett kevesebb. Összeszedtük, miben döntött már az oktatási kormányzat.

Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz, de utána látni fogják, milyen színes oktatási gyakorlat alakul majd ki ezen a téren - mondta hétfőn a köznevelési államtitkár. A tanároknak, diákoknak egy hétvége alatt kellett felkészülniük az új rendszerre. Felkerestünk néhány általános-, és középiskolát, vajon, milyen órákat fognak tartani online, milyen megoldást választottak.

A koronavírus azonban nem csak az érettségizőkre, egyetemistákra és tanáraikra, oktatóikra van nagyon hatással, azoknak is lesz változás az életében, akik most mennek majd középiskolába. Még egy hétig, március 25-ig elektronikusan módosíthatók a középfokú felvételi jelentkezések - közölte az Oktatási Hivatal.

A hivatal tájékoztatása szerint az országos veszélyhelyzetre tekintettel a középfokú felvételi jelentkezések módosító adatlapjainak postázására idén nincs szükség. A tanulók a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai alapján egyetlen alkalommal módosíthatják a középfokú eljárásban eredetileg beadott jelentkezésüket: megváltoztathatják a megjelölt tanulmányi területek sorrendjét, illetve újakat is felvehetnek. Erről itt olvashattok el mindent.

Az Oktatási Hivatal a tantermen kívüli, digitális oktatási munkarend bevezetésével összhangban elhalasztja az idei tanfelügyeleti és pedagógusminősítési vizsgálatait is.

A koronavírus miatt a diákhitelek törlesztését is felfüggesztik

A törlesztési moratórium kiterjed a már törlesztési szakban lévő és a moratórium alatt törlesztési szakba kerülő ügyfelekre is. A törlesztési kötelezettség felfüggesztése automatikusan hatályba lépett, ahhoz külön nyilatkozatra nincs szükség. A jogszabályban előírt moratórium lejártáig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve a 2020. március 18. napjáig felmondott szerződéseken túl 2020. december 31-ig nem mond fel szerződéseket - írja közleményében a központ. Arról, hogy kire vonatkozik ez a mentesség, itt olvashattok bővebben.

Egy ideig nem lesznek nyelvvizsgák

Ahogy arról már beszámoltunk, a legtöbb akkreditált nyelvvizsgaközpont oldalán azt látni: a koronavírus miatt elhalasztják a tavaszi vizsgákat. Így azok a felvételizők, akik a végére hagyták a bizonyítványszerzést, izgulhatnak, mikor lesznek újra időpontok.

A tavaszi nyelvvizsgaidőpontok minden évben kulcsfontosságúak felvételiző diákoknak, ugyanis sokan ebben az időszakban tervezték a nem kevés többletponttal járó bizonyítvány megszerzést. Azonban a koronavírus ezeket most megakasztotta. A felvételizők mellett a diplomaszerzést is megnehezíti, ugyanis alapképzés esetén mindenkinek legalább egy B2-es vizsgával rendelkeznie kell ahhoz, hogy államvizsgázhasson és oklevelet szerezhessen.

"Az egész felvételi rendszert, ezzel együtt a nyelvvizsgák eljárásrendjét és az érettségiket is át kell szervezni" - mondta az Eduline-nak Rozgonyi Zoltán a Nyelvtudásért - Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke, akivel az elhalasztott tavaszi nyelvvizsgákról és a lehetséges folytatásról beszélgettünk.

Persze vannak még kérdések...

Talán a legfontosabb: mi lesz az érettségivel? „Ha a helyzet romlik, nyilván szóba jöhet mind az időbeni eltolás, mind pedig egyéb oktatási-, levezetési megoldások” - mondta Maruzsa Zoltán. Azonban nem szeretett volna erről több konkrétumot mondani, mert "kellő időben a kormány erre nézve meg fogja hozni a döntéseket". Egyelőre minden érettségizőnek azt tanácsolta, hogy a felkészülésre fókuszáljon, ezzel párhuzamosan kezelni fogják a helyzetet, ahogyan a körülmények ezt lehetővé teszik.

Mi lesz az elhalasztott nyelvvizsgákkal? Az egész felvételi rendszert át kell szervezni

"Az egész felvételi rendszert, ezzel együtt a nyelvvizsgák eljárásrendjét és az érettségiket is át kell szervezni" - mondta az Eduline-nak Rozgonyi Zoltán a Nyelvtudásért - Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnöke, akivel az elhalasztott tavaszi nyelvvizsgákról és a lehetséges folytatásról beszélgettünk.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.