Visszaülhet az iskolapadba a tanárát megkéselő győri diák Közoktatás
Eduline

Visszaülhet az iskolapadba a tanárát megkéselő győri diák

Befejezheti a középiskolát az a győri diák, aki tavaly decemberben egy késsel többször is megszúrta a tanárnőjét.

Alig egy hete írtunk arról, hogy az igazságügyi orvosszakértő szerint teljesen beszámítható a tanárát megkéselő győri diák. Most, mint kiderült, amint a szabályok engedik, a fiú visszatérhet a tanuláshoz - írta meg a hvg.hu a Blikk cikke alapján.

A 17 éves tanuló a börtönbe kerüléséig kifejezetten jó tanuló volt, több tanulmányi versenyen is részt vett - írják. A napilap úgy tudja, ha a szabályok engedik, a diák szeretne visszaülni az iskolapadba, később pedig egyetemre vagy főiskolára is menne.

A fiú tavaly decemberben késelte meg 51 éves osztályfőnökét a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 10. osztályának fizikaóráján, állítólag egy dolgozatra adott hármas jegy miatt.

Az orvosszakértő szerint beszámítható a tanárát megkéselő győri diák

Az igazságügyi orvosszakértő szerint teljesen beszámítható és nem szenved kóros elmeállapotban a tanárát megkéselő győri diák. A fiú védője úgy gondolja, hogy a dokumentum "több sebből is vérzik" - írja az index.hu

Hirdetés