Változik az iskolaérettségi vizsgálat: ezek voltak a 2019-es év nagy fordulópontjai Közoktatás
Eduline

Változik az iskolaérettségi vizsgálat: ezek voltak a 2019-es év nagy fordulópontjai

Holnaptól lép életbe az új iskolaérettségi vizsgálatok rendszere. A kormány egy módosító csomagot nyújtott be még nyáron, amit még júliusban el is fogadott a parlament. Összegyűjtöttük a 2019-es év nagy fordulópontjait a köznevelési törvény módosításától az új iskolaérettségi vizsgálatokig.

2019 áprilisában jelentek meg az első hírek a változásokkal kapcsolatban, ekkor még szinte semmit nem lehetett tudni a tervezett módosításokról. Verba Attiláné, A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke a köznevelési törvény módosításáról úgy nyilatkozott, hogy ezt egyáltalán nem tartja jó döntésnek.

A törvénymódosítást július 12-én elfogadta a parlament, azóta a kérdések száma csak nőtt az új rendszerrel kapcsolatban. A módosítás különösen azoknak a gyerekeknek a helyzetét nehezíti meg, akik a nyári hónapokban, nem sokkal iskolakezdés előtt töltik be 6. életévüket. A szabályozás először a 2020/21-es tanévben első osztályba lépőket érinti majd.

Augusztusban azonban még azt sem lehetett tudni, ki fogja eldönteni, hogy egy óvódás gyerek iskolaérett-e. Azt viszont igen, hogy egy állami szervhez fog tartozni, amelyhez minden év január 15-ig nyújthatnak be kérelmet azok a szülők, akiknek a gyermeke augusztus 31-ig betölti hatodik életévét, de még nem kezdené meg az iskolai éveit.

Több ezren tiltakoztak...

Októberben több mint ezer pszichológus írta alá azt a nyílt levelet, melyet Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek és Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkárnak címeztek.

A nyílt levélre reagálva, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt mondta: az iskolaérettségi vizsgálatokra irányuló kérelmeket az Oktatási Hivatal fogja elbírálni, majd a megfelelteket a Pedagógiai Szakszolgálatoknak továbbítják, ahol "a jelenlegi szakmai protokollok alapján" fogják lefolytatni a vizsgálatot.

A szülők is tiltakoztak. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek szóló videóüzenetben követelték a szülők, hogy vonják vissza a kötelező 6 éves iskolakezdésről szóló törvényt, az iskolaérettségről pedig továbbra is az óvoda dönthessen.

...mind hiába

Ahogy mi is írtunk róla, november 21-én megjelent a módosított rendelet a Magyar Közlönyben. A végrehajtási rendelet szerint: a felmentést engedélyező szerv "a fővárosi és megyei kormányhivatal általános illetékességgel eljáró járási hivatala” és a kérelmet benyújtó személy lakhelyénél illetve tartózkodási helyénél illetékes kormányhivatal fogja intézni az eljárást.

Az elbírálást pedagógiai szakértők végzik a szülő és a gyermekkel foglalkozó szakemberek (például gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus) véleményét is szem előtt tartva - írta a minisztérium. Hozzátették, az Oktatási Hivatal minden szükséges információt közzé fog tenni a honlapján, és a tudnivalókról tájékoztatja az óvodákat is. A szülőknek pedig ezután az OH online felületén kell majd kezdeményezni a felmentést.

Napvilágot láttak a határidők is

Az eljárás elvileg 60 napos lesz. Ha a szülő nem ért egyet az Oktatási Hivatal döntésével, akkor van lehetőség jogorvoslatra - közölte az Emmi.

A rendelet szerint a szakértői vizsgálat időpontjáról szóló értesítést a kérelem megérkezését követő naptól számított öt napon belül el kell küldeni a szülőnek. A szakértői vizsgálat időpontját a szakértői bizottság pedig a kérelem megérkezését követő naptól számított tizenöt napon belül kitűzi.

A szakértőként kirendelt szakértői bizottság végül a véleményét az eljárás elindulásától számított 30 napon belül elküldi az Oktatási Hivatalnak. A rendeletben az is szerepel, ha a szülő a szakértői vizsgálat időpontjában önhibájából nem jelenik meg, új időpontot nem kap, a hivatal a gyerek megvizsgálása nélkül dönt.

Novemberben megjelent tájékoztatás a legfontosabb tudnivalóiról, formai követelményekről, bővebben itt írtunk. Idő közben a Szülői Hang Közösség is segédletet készített azon szülők számára, akik januárban gyermekük további egy év óvodai nevelését kérvényezik az Oktatási Hivatalnál. Ezt itt nézhetitek meg.

Nem csak a szakszervezetek tiltakoztak

Kozma Ákos, ombudsman az eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktárcától, melyet azzal indokol, hogy „az előírásokat csak olyan időponttól lehet bevezetni, amikor azokat minden érintett megismerhette és a jogalkalmazás is felkészülhetett rá".

A bevezetést nem halasztották el, azonban megszavazta az Országgyűlés, hogy január 15. helyett január 31-ig lehet beadni a tankötelezettség alóli felmentési kérelmeket. Az azonban nem változik, hogy ennek értelmében a tanköteles korú gyermek további egy nevelési évig óvodában történő részvétele kérdésében 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal fog döntést hozni.

Pedagógiai szakszolgálat: kétszer mérik fel a gyermekek képességeit

Kétszer, 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy ki alkalmas az iskolakezdésre - mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója hétfő reggel az M1-en, ahol az iskolaérettség megállapítására vonatkozó új eljárásrendről beszéltek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés