Ennyien kapnak rendszeresen gyümölcsöt és tejterméket ebben a tanévben Közoktatás
MTI

Ennyien kapnak rendszeresen gyümölcsöt és tejterméket ebben a tanévben

Ebben a tanévben is biztosított az iskolai tej- és gyümölcsprogram - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Feldman Zsolt kiemelte, az egészséges táplálkozás alapja a friss zöldségek, gyümölcsök és a különböző tejtermékek bevitele, ezért működtetik már 2010 óta a programot.

A részletekről szólva elmondta, a kínálati palettán hétféle gyümölcs és négyféle zöldség szerepel, valamint 100 százalékos ivólevekből választhatnak az iskolák a program keretében. Ez 52 millió adag terméket jelent, és 3,15 milliárd forintot fordít erre a kormány, a termékeket 37 beszállító biztosítja - közölte Feldman Zsolt. Az iskolatej-programban 12,8 millió liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket tudnak a gyerekeknek biztosítani ebben a tanévben, erre 4,66 milliárd forintot költ a kormány.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a program sikeres, a gyümölcsprogramban 2309 általános iskola 536 ezer tanulója, a tejprogramban pedig 2678 iskola 435 ezer diákja vesz részt. Kitért arra, hogy a kormány az elmúlt években nagy figyelmet fordított a gyermekétkeztetésre, amelynek forrásait évről évre növelte, de az iskolai tej- és gyümölcsprogramban is egyre több iskola vesz részt. Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a program folytatásában, bővítésében.

A program keretében a diákok - elsősorban az általános iskolások - tejet és tejtermékeket, illetve gyümölcsöket heti 3-4 alkalommal kapnak.

Miért érdemes tízórait csomagolni az iskolásoknak? Ezt tanácsolja a dietetikus

Célszerű a szülőnek csomagolnia iskolás gyermeke tízóraiját, uzsonnáját - tanácsolja Csengeri Lilla dietetikus. De pontosan miért is?

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés