"A 21. század oktatásának nagyon másról kellene szólnia"

Maróti Zsolt Viktor • 2017. október 30.

"Végre tényleg értékelni kell azokat, akik tanítanak" - mondja Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, aki vendégszerzőnknek adott interjúban a tankönyvek és atlaszok sorsáról, az érettségiről is beszélt, és persze arról, hogy mi választja el a XIX. és a XXI. század oktatását. És hogy milyen érzés egy lelőtt amerikai repülőgép alumíniumdarabjából készült vietnámi fésűt a kezébe fogni.

Az interjú első részét itt olvashatjátok el.

A jövőben van esély össztársadalmi egyetértésre az oktatás kérdésében? Amelyet aztán meghall a politika?

Senki se gondolta korábban, hogy az oktatás ennyire forró témává válhat. A 2016. év első felében ez meghatározó kérdéssé vált – akkor alakult a Civil Közoktatási Platform, amelynek ebben az időben az egyik szóvivője voltam. Készült egy dokumentumfilm is a kockásinges forradalomról, amelyben ugyanerre a kérdésre azt válaszoltam, hogy oktatási megmozdulások szempontjából jöhet a forró tavaszt követően forró ősz. 1848. március 13-án sem lehetett még tudni, mi fog történni két nap múlva. Nem sejthetjük, mit hoz a jövő. A történelemtanár a múltat próbálja tanítani a diákjainak abban a reményben, hogy képesek lesznek eligazodni a mindenkori jelenben, és így aktív állampolgárrá, tudatos fogyasztóvá, felelősségteljes választóvá válhatnak.

A TTE felvetései ma eljutnak az oktatáspolitikához?

Nemrég megjelent az a jogszabály, amely alapján ebben a tanévben mindkét érettségi időszakban bármely történelmi atlaszt lehet használni. Ez a TTE és a több ezer aláíró sikere, miként az is, hogy az elmúlt évben – az eredeti szándéktól eltérően – nem csak az újonnan kiadott állami atlasz volt alkalmazható. Ez a szabályozás rugalmasabb, mint az előző tanévi, mert akkor nem lehetett bizonyos, a diákok által ismert korábbi kiadványokat használni. Az elmúlt érettségin az okozta a problémát, hogy egy nem elég pontosan megfogalmazott rendeleti szöveg miatt nem lehetett bizonyos engedélyszámú térképgyűjteményt alkalmazni az érettségin, holott annak csak a borítója volt más, mint annak, amelyet használhattak a diákok. És amelyből a megelőző négy évben például tanultak. Az új szabályozás sokkal józanabb és életszerűbb – megjegyzem, tizennégy nappal az őszi érettségi előtt született. Nyilván ősszel kevés embert érint mindez, mégis szerencsésebb lett volna, ha ezt a döntést jóval korábban meghozzák. A végeredmény dicsérendő (de csak erre a tanévre szól), az időzítés kevésbé.

Fotó:MTI / Szigetváry Zsolt

Többször hallottunk az utóbbi időben arról, hogy az új állami tankönyvekkel is sok szakmai probléma van.

A jelenlegi oktatáspolitikai szándék az, hogy magánkiadók művei ne legyenek használhatók az iskolákban hivatalos tankönyvként. A tanárnak ugyanakkor joga van az órán olyan könyveket, eszközöket használni, amelyeket akar. A jó tanár persze nem a tankönyvet használja sorvezetőnek. Ugyanakkor a diáknak a legfontosabb taneszköze ma is a tankönyv.

A szülő is a tankönyvből tájékozódik, ha segíteni akar a gyerekének a tanulásban.

Sőt: a társadalom is abból tájékozódik! Ezért sem mindegy, hogy milyen tankönyvek vannak és hogy mi található azokban. Ha csak két tankönyv van, akkor értelemszerűen nehezebb olyat választani a diákjainknak, amelyik számukra megfelelő, amelyet jól tudnak majd használni a felkészülésükhöz.

Térjünk vissza arra, hogy mi a gond az új kiadványokkal!

Gyakran azt hallani, az a probléma, hogy ezek a könyvek olyan értékrendet tartalmaznak, amelyet esetleg a tanár vagy a szülő nem tart helyesnek. Ez esetenként igaz lehet, de a fő probléma ezeknek a kiadványoknak a taníthatóságával és tanulhatóságával van. Néhány jellegzetes típushiba: kevés a valódi kompetenciafejlesztő feladat, hiányzik a forráskritikai attitűd, nincs megfelelően egyeztetve a tankönyvi főszöveg és a hozzá kapcsolódó forrásapparátus, a tankönyv és a munkafüzet, a tankönyv esetenként nem segíti megfelelően az érettségire való felkészülést. Utal a könyv digitális anyagra, ám az nem található, illetve ha van, nem interaktív. A példák hosszan sorolhatók. Az is nehezítheti a használhatóságot, adott esetben a hibák korrigálását, hogy a régebbi és az újabb, részben átszerkesztett művek is az iskolákban vannak.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. És a történelmi atlasz
Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. És a történelmi atlasz
Fotó:Maróti Zsolt Viktor

És az atlasszal mi a gond?

Az új középiskolai atlasznak már a harmadik kiadása jelenik meg. Bizonyos hibákat javítottak, mások viszont bekerültek. Változatlanul nincs kronológia, de lett helyette időszalag, amely azonban csak a diák által már ismert/tudott eseményekben segíti az eligazodást. Ez a – szándékok szerint – kötelezően előírt térképgyűjtemény már csak terjedelménél fogva is problémát okozott. Nem engedhető meg, hogy az érettségi vizsga valamelyik kötelező témaköréhez szükséges térkép hiányozzon az atlaszból. Örvendetes, hogy a kritika eredményeként bővítették az atlaszt, növelték a térképlapok számát. Ugyanakkor rendszerint kevéssé változott a térképek túlzottan nagy névanyaga, zsúfoltsága, nehezen áttekinthetősége. Ha hosszú ideig kell egy diáknak bogarásznia a térképlapot, akkor néhány tanulótól eltekintve értelmét is veszítheti az atlasz. Néha kevesebb több lehetett volna. A reformációnál például nem kellett volna ennyi iskolát és nyomdát feltüntetni – elegendő lett volna a fontosabbakat. Ugyanakkor a digitális kiadásban (akár választható funkcióként) megjeleníthető az adott település közelében levő összes iskola, könyvtár a reformáció korából. A kérdés, hogy a taneszközök előállítói fel tudják-e venni a XXI. század lehetőségeinek ritmusát. Ezt a lehetőséget napjainkban Magyarországon sehol nem használják ki eléggé. Egyedülállóak a Mozaik Kiadó digitális anyagai, ezeket meg sem közelíti az úgynevezett okosportál – utóbbin a feltett anyagok többnyire sajnos meglehetősen kétes minőségűek. (A tankönyvben utalt digitális anyagok változatlanul hiányoznak, ezt először 2015 tavaszán tettük szóvá!)

A tankönyvírók nem tudnak diákfejjel gondolkozni?

Korábban az egyik kilencedik évfolyamos tankönyvben így szólt a feladat: „Nézz utána az interneten!” Így, szó szerint. Az interneten szakmai segítség nélkül eltévedhet tanítványunk például a boszniai piramis vagy a magyar őstörténet egyes kérdéseiben. Ha a diák mindenféle kritika nélkül maga keres információt a világhálón, nem biztos, hogy meg tudja különböztetni a hiteles és nem hiteles információt, s meg kell tanítani a tudományos és áltudományos megközelítés különbségére is. Tehát a korrekt forráskezelést és a forráskritika alkalmazását el kell sajátíttatnunk diákjainkkal. Ezt a tankönyvnek is segítenie szükséges. Ezért a TTE azt javasolta, hozzanak létre és tartsanak naprakészen egy olyan adatbázist, ahol hitelesnek tekinthető történelmi hivatkozások vannak. Mindeközben az állami tankönyv nem vesz tudomást olyan fontos civil kezdeményezésről, amelyik a szó szoros értelmében legendaoszlató misszióban vesz részt. Hozzáteszem, a Tényleg az adott téma legjobb szakértőivel, kiváló történészekkel dolgozik. Persze ez csak egyetlen példa, más kiváló oldalak is vannak. Elfogadhatatlannak, az internet lényegével, a diákok érdekével ellentétesnek tartom, hogy az állami tankönyv kizárólag állami intézmények honlapjait ajánlja.

A TTE számos tankönyv bírálatát tette közzé az elmúlt időszakban.

Az a baj az újonnan kifejlesztett több, úgynevezett kísérleti (végleges engedély birtokában már újgenerációsnak nevezett) tankönyvvel, hogy jószerivel nem található bennük olyan oldal, amely ne hemzsegett volna a hibáktól. Az egyik kiadványról mintegy százoldalas elemzést tettünk közzé. Ez természetesen oktatáspolitikai áramlattól vagy neveléselméleti iskolától független anyag. Az ugyanis nem értékrend kérdése, hogy Visegrád a Duna jobb vagy bal partján szerepel-e a tankönyv térképén. Ezek ténykérdések. Elemzésünk 99%-a ilyesfajta megjegyzésekből állt, és egy százalékban voltak értékrendet érintő kritikáink. Példa erre: a kilencedikes tankönyv első kiadását lehetett úgy is értelmezni, hogy a könyv evolúcióellenes. Mi úgy gondoljuk, hogy ez megengedhetetlen – egy tankönyv nem nyithat olyan irányba, hogy fölmerülhessen a tudományos álláspont elvetése. Márpedig a darwinizmus tudományos kérdés. És akkor még a különösen érzékeny témáról, a magyar őstörténetről nem is beszéltünk. Ehhez kapcsolódva az egyik munkafüzeti feladatban az elismert, tudományosan elfogadott szerzők műveinek részletei mellé áltudományos, sőt, kitalált szemelvény is került. Ez nem forráskritikai feladat volt – azt mi üdvözöltük volna. Kritikánk hatására ezt az elfogadhatatlan feladatot a következő kiadásból kihagyták, ahogy a tankönyveket is átdolgozták, de a végleges változat még mindig számos hibát tartalmaz.

Az elmúlt évben a kétszintű történelem érettségi is megújult. Milyen tendenciát veszel észre?

Messzemenően egyetértünk azzal, hogy az érettségi forrásközpontú legyen. Az utóbbi években kiváló kollégáink a TTE oldalán megjelent írásukban bizonyították be: kimutatható egy olyan tendencia, hogy bujtatott módon szorítják vissza a forrásközpontúságot. Mindezt úgy, hogy a jogszabályok nem változtak. Szakmailag elfogadhatatlannak tartom a látszólagos forráshasználatot igénylő feladatokat, amikor például egy forrás ürügyén kérdeznek ismeretre, és a válaszhoz nem szükséges a forrás. Az is felvethetett kérdéseket, amikor 32 oldal volt egy feladatlap hossza az érettségin. De megkerülhetetlen, hogy jobb helyzetet teremtett-e a mostani rövidítés. Érdemes volna erről egy szakmai vitát lefolytatni – sajnos ilyen nem volt az elmúlt években. Az is figyelemre méltó, hogy időnként úgy tűnik, a politikatörténet kezd fontosabbá válni az életmód-, gazdaság- vagy épp a társadalomtörténet rovására.

És akkor elérkezünk ahhoz a kérdéshez, hogy tartalmazhat-e az érettségin használható középiskolai történelematlasz kronológiát.

Ez egy kiváló példa annak a bemutatására, hogy mire való az érettségi. Aki úgy gondolja, hogy az atlasz ne tartalmazzon kronológiát, az abban a XIX. századi felfogásban él, hogy a diák számára meghatározó: sok adatot és tényt tudjon. Lehetőség szerint a bemagoltakat kapcsolja össze, keressen ok-okozati kapcsolatokat stb. De a XXI. század oktatásának nagyon másról kéne szólnia! Az internet világában a gyerekeket arra kell megtanítani, hogy a rázúduló információkat kezelni tudják. Hogy tudják, mikor milyen adatbázishoz nyúljanak, abban hogyan kell keresni, és miként kell megkülönböztetni a hitelest a hiteltelentől. Nekünk annak idején meg kellett tanulni az Árpád-házi királyok uralkodási dátumait. De miért kéne ezt ma tudni? (Ez nem is érettségi követelmény.) Egy mai diák öt másodperc alatt megtalálja az interneten az összes erre vonatkozó információt.

Puhítottak a szabályokon, ennek örülni fognak a történelemből érettségizők

Lényegében bármelyik középiskolai történelmi atlaszt lehet használni az idei őszi és a 2018-as tavaszi érettségin - legalábbis ez derül ki abból a jogszabálymódosításból, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.

Ha maholnap az öledbe hullana az oktatási tárca, mi lenne az első három lépésed?

Egy is elég lenne! Ezt már évtizedekkel ezelőtt kérdezte tőlem valaki. Akkor azt feleltem, hogy megötszörözném a tanárok fizetését. És adnék öt évet, amíg elmehet a pályáról, aki akar. A határidő lejártakor viszont keményen mérnék. Jelenleg már sokkal józanabb vagyok. Elég volna egy két és félszeres-háromszoros nettó béremelés, és akkor rengeteg olyan tehetséges, alkalmas ember visszajönne tanítani, aki a pénz miatt lett pályaelhagyó. Sőt, sokak számára vonzóvá válna, hogy pedagógusnak tanuljanak tovább. Nem ezt a választ vártad tőlem?

Sokan fogalmazzuk meg ugyanezt a pályán lévők közül nap mint nap.

Alapkérdés, hogy végre tényleg értékelni kell azokat, akik tanítanak. Ma azonban mást is hozzávennék: hagyni kell a pedagógusokat dolgozni, meg kell teremteni a lehetőségét annak, hogy jól végezhessék a munkájukat. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy nincs ma szélessávú internethozzáférése mindenkinek. És még sorolhatnám: magasak az óraszámok, hiányzik a megfelelő segédszemélyzet. A tanárnak a gyerekekkel kellene foglalkoznia és az órára készülnie. Nem lenne szabad megterhelni olyan feladatokkal, amelyeket más is el tud látni. A huszonnegyedik óra ötvenkilencedik percében vagyunk. De én még most is azt gondolom, hogy meg tudnánk csinálni, hogy ennek az országnak versenyképes, jó közoktatása legyen. De ehhez saját magunkat kellene kihúznunk a hajunknál fogva abból a mocsárból, amelyben vagyunk.

Ha már a közösségi portálok szóba kerültek: aktívan használod a Facebookot magad is. Nemrég egy jó gyakorlatot osztottál meg ismerőseiddel, melyet magam is érdeklődve követtem. Mesélnél erről a „Féltett családi tárgy” projektedről?

Ötödök osztályban az első órán megismerkedünk, aztán a következő alkalomra a gyerekeknek rajzolniuk kell egy családfát. Ez velük kezdődik, hiszen a szubjektív történelmünk is velünk indul. A saját időszámításunk kezdete a saját születésnapunk. Az első kihívás egy ötödikesnek az, hogy nagyszülőig tudnia kell mindenkinek a teljes nevét, a születésének dátumát. Ha megvan a családfa, a következő feladat, hogy hozzon egy régi tárgyat, képet, történetet. Olyan kincset kell tehát hoznia otthonról, amely a családjához és – bármilyen módon - a történelemhez kapcsolódik. Ez lehet apukája első játékautója, százhúszéves szamovár, vagy éppen egy olyan fésű, melyet a Távol-Keleten dolgozó nagyapa hozott Vietnamból, és amelyet egy lelőtt amerikai gép alumíniumdarabjából készítettek. Egyedülálló, hihetetlen dolgok ezek.

Fotó:Facebook/Miklósi László

Nem tudom, hány kolléga fogott a kezében olyan pengőt, amelyet a megszálló szovjet Vörös Hadsereg adott ki 1945-46-ban. És ezeket a gyerekek fellelkesülve hozzák magukkal. Jó érzés ilyenkor tanárnak lenni.

Az interjú első részét itt olvashatjátok el:

Ez az eset sem mentett meg attól, hogy tanár legyek

A Kossuth Klubban találkoztam Miklósi Lászlóval, a Történelemtanárok Egyletének elnökével. Még le sem ültünk, már olyan lelkesen mesélt, mintha csak egy iskolai lyukasórán lennénk. Lendületesen beszélt arról, miként került a pályára, milyenek voltak a rendszerváltó évek. És persze valamivel kevéssé lelkesen arról, hogy ma milyen. Vendégszerzőnk, Maróti Zsolt Viktor interjúja.