Képek: ilyen gimnáziumot még nem láttak a magyar diákok Közoktatás
Eduline

Képek: ilyen gimnáziumot még nem láttak a magyar diákok

Több mint 22 ezer négyzetméteres Los Angeles legmodernebb, egyben legkülönlegesebb középiskolai épülete. Az előadó- és képzőművészetek oktatására specializálódott New High School építése több százmillió dollárba került.

A Los Angeles centrumában lévő középiskolában több mint ezernyolcszáz diák tanul, az épületekben ezerfős színházterem, hatalmas, tölcséralakú könyvtár, légkondicionált, belső kosárlabdapálya, valamint több torna- és táncterem is helyet kapott. A diákok 2009 szeptemberében nézhették meg az új gimnáziumot, ahol később több reklámfilmet forgattak, de az épületnél vették fel az Iron Man 2. című film egyes jeleneteit is.


Nem ez az egyetlen különleges iskolaépület - Balin alig több mint száz diák tanul a világ egyik legfurcsább iskolaépületében. A 2008 óta működő Green School - alapítói és tulajdonosai szerint - a világ legkisebb ökológiai lábnyomával rendelkező oktatási intézménye, ahol nincsenek falak, iskolapadok, táblák és neonlámpák, az elektromos eszközöket nap- és vízenergiával működtetik, és az összes tantermet bambuszból építették. A különleges iskoláról készített fotókat itt nézheted meg.



eduline
Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.