Havi 5-700 ezres fizetésre vágynak a pályakezdő orvosok Felsőoktatás
Eduline

Havi 5-700 ezres fizetésre vágynak a pályakezdő orvosok

Elutasítja az orvosok röghöz kötését a Magyar Rezidensszövetség. A már végzett orvosok pedig 5-700 ezer forintos fizetést tartanának elfogadhatónak – írja a Népszabadság.

Elutasítja az orvosok röghöz kötését a Magyar Rezidensszövetség. Dénes Tamás, a szervezet elnöke erről kedden az Önkormányzati Egészségügyi Napok konferenciáján beszélt. Mint mondta, őket is meglepte Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár bejelentése, miszerint a kormány ugyan folytatná az egészségügyben az orvosi bérek rendezését, de szigorú feltételeket szabna - írta a Népszabadság.

Az államtitkár által elmondottak szerint ugyanazok a feltételek vonatkoznának a végzett orvosokra, mint a rezidensekre. Azaz a rezidensekkel kötött alkuhoz hasonlóan vállalniuk kellene, hogy közalkalmazottként hazai intézményben vállalnak munkát, továbbá hogy nem fogadnak el hálapénzt. Az emelés ajánlott mértékét – a száz-kétszázezer forintot – is csak „kezdő lépésként" tartják elfogadhatónak.

Dénes beszélt arról is, hogy saját felmérésük szerint az orvosok minimálisan a mostani keresetük háromszorosát tartanák elfogadható jövedelemnek. Ez a gyakorlatban öt-hétszázezer forintos nettó bért jelentene. Az elégtelen bérezés miatt még mindig nem sikerült megállítani az orvosok elvándorlását.

Még több cikket a rezidensek helyzetéről itt találtok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.