2011. november. 08. 11:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 08. 11:28 Felsőoktatás

Navracsics: a természettudomány felé kell elmozdítani a felsőoktatást

A kormány célja, hogy a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya - jelentette ki...

A kormány célja, hogy a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya - jelentette ki Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden a Tudományos Hasznos Emberi (THE) elnevezésű program budapesti megnyitóján.   

Navracsics Tibor a programról azt mondta: újabb bizonyítékát láthatják annak, hogy ha a magánszféra és az állam összefog a közös jó érdekében, az nagyon eredményes lehet. Szerinte ehhez az is kell, hogy a kedden útjára indított program a tanév végéig több mint 30 középiskolába eljusson. Mint fogalmazott, ez esély arra, hogy Magyarország szellemileg versenyképes országgá váljon, hiszen a gazdasági versenyképesség alapja, "hogy okosabbnak kell lennünk a többi európai országnál".

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kormány határozott célja, hogy a természettudományos képzés, a mérnökök, az informatikusok képzése és az ezzel foglalkozó kutatások megvalósításához szükséges szakemberek képzése a jövőben erősödjön, azaz a természettudományos képzésre helyeződjön a magyar felsőoktatás hangsúlya.

A THE program három éve kezdődött, célja, hogy előadásokon, látványos kísérleteken keresztül bemutassa a középiskolásoknak a természettudományokat, felkeltse irántuk az érdeklődést.

 

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.