Újra egyetemre jár Matolcsy, aki akár a saját könyvéből is tanulhat Felsőoktatás
Eduline

Újra egyetemre jár Matolcsy, aki akár a saját könyvéből is tanulhat

Akár a saját könyvéből is tanulhat Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki szeptembertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktori iskolájának hallgatója.

A jegybankelnök a közigazgatás-tudományi doktori iskolában készül a PhD-fokozat megszerzésére - írja a hvg.hu a Figyelő értesüléseire hivatkozva.

Matolcsynak már van egy doktori címe, amelyet 1984-ben szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a mai Budapesti Corvinus Egyetemen, de az akkor készült 84 oldalas, az Önálló tulajdonos szervezet és tőkeallokáció című disszertációja ma már legfeljebb a mesterdiploma megszerzéséhez lenne elég.

Ugyanakkor egyik könyve, az Éllovasból sereghajtó - Elveszett évek krónikája, szerepel az egyetem hatékony államról szóló kurzusának leírásában, így a volt nemzetgazdasági miniszter akár saját magától is tanulhat majd.

A lap megkereste az MNB-t, hogy megtudják, miért kezdett újabb tanulmányokba a jegybankelnök, választ azonban nem kaptak. Kérdés például, hogy Matolcsynak mikor lesz ideje iskolába járni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tájékoztatása szerint a fokozatszerzési eljárás már folyamatban van, így vélhetően az órákra nem kell majd bejárnia, csak a dolgozatát kell leadnia. A gazdaságkormányzási mechanizmusok összehasonlító elemzéséből fogja írni a disszertációját, amely a Figyelő szerint Leitner Csaba témavezetőhöz áll legközelebb. Leitner korábban MIÉP-képviselő volt, majd 2006-ban belépett a Fideszbe. Több pénz megy el a Matolcsy-féle oktatásra, mint az egyetemekre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.