1 millió dolláros támogatást kapott a Pázmány egyetem a mesterséges intellgiencia kutatására Felsőoktatás
Eduline/MTI

1 millió dolláros támogatást kapott a Pázmány egyetem a mesterséges intellgiencia kutatására

Az MI kutatására magyar-amerikai egyetemi konzorciumot hoztak létre.

Új, magyar–amerikai egyetemi konzorcium jött létre a mesterséges intelligencia etikai kérdéseinek kutatására. A projektet a magyar kormány 1 millió dolláros támogatással segíti – jelentette be Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter, miután tárgyalt a Washingtonban működő Amerikai Katolikus Egyetem vezetésével.

Oktatóknak és hallgatóknak szóló útmutatót készített a BME az MI használatához

Az MTI szerint a konzorcium a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az Amerikai Katolikus Egyetem együttműködésében indul. Célja, hogy a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése által felvetett társadalmi és etikai kérdésekre közösen keressenek választ.

Hankó Balázs az MTI-nek elmondta: a kutatások irányát XIV. Leó pápa mesterséges intelligenciára vonatkozó iránymutatása is meghatározza majd. A két intézmény szakemberei e szemlélet mentén vizsgálják, miként lehet az MI-t felelősen és emberközpontúan alkalmazni.

A 1 millió dolláros támogatás lehetővé teszi, hogy a két egyetem kutatócsoportjai közösen dolgozzanak a jelen és a jövő legfontosabb etikai dilemmáinak feltárásán, amelyek a mesterséges intelligencia alkalmazásához kapcsolódnak.

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.