Lekörözték az állatorvosi képzést: ezen a szakon több mint 4 millió forintot kell fizetni félévente Felsőoktatás
Gál Luca

Lekörözték az állatorvosi képzést: ezen a szakon több mint 4 millió forintot kell fizetni félévente

A borsos árú műszaki képzést nem is indítják államilag támogatott formában.

Bár korábbi cikkünkben az állatorvosi képzést tettük a legdrágább önköltséges egyetemi szakok első helyére, ami félévente 1 450 000 forintba kerül, egyik olvasónk azonban felhívta rá a figyelmet, hogy találni ennél jóval drágább, pontosan 4 300 000 forintos képzést is itthon.

A Milton Friedman Egyetem még 2022 decemberében jelentette be, hogy 2023 szeptemberében elindítja alapszakos repülőmérnöki képzését. Az Óbudai Egyetem közreműködésével létrehozott szakra a 2024-es felvételin is lehetett jelentkezni, amit az egyetem csak önköltséges formában hirdetett meg.

A repülőmérnöki képzés ideje 7 féléves, így az ide felvételt nyerő hallgatóknak összesen 30 100 000 forintot kell fizetniük.

A sikeres elvégzést követően pedig a hivatásos pilótadiplomát és két, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által minősített nemzetközi tanúsítványt is kapnak.

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?