Vegyi anyagok kerültek a levegőbe, két embert szállítottak kórházba a Debreceni Egyetemről Felsőoktatás
Eduline

Vegyi anyagok kerültek a levegőbe, két embert szállítottak kórházba a Debreceni Egyetemről

A Természettudományi és Technológiai Kar Kémia Épületének egyik laboratóriumában történt baleset.

A Debreceni Egyetem több mint 5 órával az eset után közölte, hogy egy tároló felnyitásakor vegyi anyag került a levegőbe, amelyet egy vegyésztechnikus és egy őt felügyelő egyetemi oktató lélegzett be - írja a Debreciner.

Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Debrecinert arról tájékoztatta, hogy délelőtt riasztották a kémia épülethez a tűzoltókat, akik kiürítették az épületet, ez 300 hallgatót és dolgozót érintett. Egy óra után mindenki visszatérhetett az épületbe.

Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője pedig arról tájékoztatta a lapot, hogy két fiatal nőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.