Újabb épület került blokád alá, megvannak az új rektorok a Színművészetin Felsőoktatás
Eduline

Újabb épület került blokád alá, megvannak az új rektorok a Színművészetin

Miközben az egyetem hallgatói újabb épületet vettek blokád alá, tegnap őrlángot gyújtottak és ismét tüntettek az egyetem szabadságáért.

A hallgatók bejelentették, hogy Színház- és Filmművészeti Egyetem egy hónapja elfoglalt Vas utcai épület után az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették.

„A diákok a leköszönő vezetőség lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest” - írják. Ezért miután elbúcsúztatták az egyetem távozó vezetőit, éjszakába nyúló hallgatói fórumot tartottak, és megszavazták a Film- és Médiaintézet blokádját.

Őrséget állítottak, a kapun csak az egyetem polgárai léphetnek be

– emelik ki.

Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke tegnap jelentette be, hogy Novák Emil filmrendező lesz az SZFE általános rektorhelyettese, Zalán János színész, producer pedig oktatási rektorhelyettesként dolgozik mától.

A 444.hu információi szerint, hogy az egyetem új kancellárja, Szarka Gábor egy szerdai találkozón azt mondta az egyetem középvezetőinek, ha nem engedik be az intézmény épületébe, akkor nem ír alá semmit, és nem lesznek fizetések sem.

A tüntetés nem áll le

A tegnapi tüntetésen elhangzott, hogy a Színművészetis diákok nem adják fel a blokádjukat, nem engedik be az új vezetőséget és a kuratórium tagjait, oktatóik október elsején induló sztrájkját pedig továbbra is támogatják.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem szinte minden kara képviseltette magát a tegnapi tüntetésen, a szervezők szerint pedig érkeztek a Szegedi Tudományegyetemről is diákok. Volt, aki olyan egyetem nevét festette fel molinóra, amely hivatalosan is elhatárolódott attól, hogy állást foglaljon az SZFE ügyében, de felbukkantak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, illetve a Corvinus Egyetem hallgatói is - írja a hvg.hu.

Október elsején és másodikán sztrájkolnak az SZFE dolgozói

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozói holnaptól sztrájkba lépnek. Több szakszervezet és intézmény pedig szolidaritási sztrájkot szervez.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés