Minden, amit a kollégiumi beiratkozásról tudni kell Felsőoktatás
Eduline

Minden, amit a kollégiumi beiratkozásról tudni kell

A felvételi után azoknak, akik már tudják, hol kezdik az őszi félévet jön a következő felvételi időszak: a kollégiumi jelentkezési időszak. Mutatjuk, mit kell tudnotok, ha kollégiumba mennétek.

Mennyibe kerülnek a kollégiumok?

Ahogy erről már korábban is írtunk, az idei évben is az albérleti árak feléért kollégiumi szobát bérelni Pesten az egyetemi hallgatóknak. Az államilag támogatott képzésekre bekerülők a kollégiumi jelentkezésekbe is belekezdhetnek már, azonban az önköltséges formában tanulóknak is megéri a kollégium, ha van lehetőség a bekerülésre.

Ennyibe kerülnek a vidéki kollégiumok

Sokan már most fontolgatják, hogy ősztől kollégiumban vagy albérletben szeretnének lakni. Megnéztük, hogy mire kell számítanotok, ha a legnépszerűbb vidéki kollégiumok közül választanátok.

Milyen papírok kellenek?

A kollégiumi férőhelyeket általában szociális alapon osztják ki: van, ahol csak államilag támogatott hallgatók, és van, ahol önköltséges formában tanulók is kaphatnak szállást.

Első körben szükségetek lesz az érettségi bizonyítványotokra, hiszen a legtöbb helyen nézik a tanulmányi eredményeket. Ezen felül fontos, hogy a szüleitek jövedelemigazolását is beszerezzétek, ügyelve arra, hogy három hónapnál nem régebbi iratokat csatoljatok. Erre érdemes odafigyelni: van, ahol ennél is frissebb dokumentumokat kérnek. Ha van eltartott a családban, tehát mondjuk van egy kiskorú testvéred, aki iskolába jár, akkor szükség lesz az ő tanulói jogviszonyát igazoló papírra is. Ami még döntő lehet, az az egyetem-lakhely távolság. Ezt is igazolni kell papírokkal, bejelentett állandó lakcímmel. Ha van, akkor mellékelni kell a hátrányos helyzetet igazoló papírokat is, hiszen azok is pontot érnek a kollégiumi felvételi eljárás során. Erről bővebben itt olvashattok.

Hogyan kell jelentkezni?

A jelentkezést a hallgatói rendszerben - Neptunban - bonylítják, és itt értesítenek arról is, hogy sikere volt-e a felvételi. Amíg megkapjátok a rendszerhez a hozzáféréseteket, addig is kezdjétek el összegyűjteni a fentebb említett dokumentumokat. Az aktuális jelentkezési feltételeket keressétek az adott egyetemek honlapján.

„Akkor is tudok kollégiumi helyet igényelni, ha a pótfelvételin vesznek fel az egyetemre?"

Bár még mindig nem derült ki, pontosan mikor lesz a pótfelvételi, már most többen érdeklődtetek, hogy lesz-e lehetőségetek utána kollégiumba jelentkezni. Itt a válasz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés