Beperelte az egyetemét egy csalódott friss diplomás Felsőoktatás
Eduline

Beperelte az egyetemét egy csalódott friss diplomás

Egy csalódott pakisztáni friss diplomás 200 ezer angol fontot, vagyis megközelítőleg 76 millió forint kártérítést követel egyetemétől, amiért csak gyenge minősítésű diplomát kapott.

Umer Riaz, a Dél-Walesi Egyetem végzett vegyészhallgatója a diplomaosztója után ünneplés helyett beperelte az egyetemet, amiért gyenge minősítés került az oklevelébe - írja a Metro nyomán az index.hu. Mint kiderült, a pakisztáni friss diplomás 2011-ben kezdte a tanulmányait, és már rögtön az első évet meg kellett ismételnie, ugyanis nem szerezte meg a szükséges kreditet. 2014-ben pedig egy bukást követően néhány tárgya átcsúszott a következő évre, ezzel elesett attól, hogy kitüntetéses diplomát kaphasson.

Ezután Riaz a helyi bíróság elé tárta az ügyet, mivel a gyenge diplomával elesett a PhD programok lehetőségétől. Azonban nem járt sikerrel: megközelítőleg 76 millió forintnak megfelelő összeget követelt, ezt pedig nemhogy nem kapta meg, még a perköltség is rá hárul. A friss diplomás ennek ellenére sem adja fel, szerinte, ha kitüntetéses diplomát kapott volna, már állása lenne, mint társainak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.