Rektorhelyettes: 2020-ban már Bécsben kezdik a tanévet az újonnan felvett CEU-s diákok Felsőoktatás
Eduline

Rektorhelyettes: 2020-ban már Bécsben kezdik a tanévet az újonnan felvett CEU-s diákok

A következő tanévet már Bécsben kezdik majd a CEU-ra újonnan felvett hallgatók, de magyar diplomát is kaphatnak, ha a kreditek egy részét Budapesten végzik el. Az egyik oktató szerint kérdés, hogy az osztrák főváros árait meg tudják-e fizetni azok, akiket eddig a CEU Budapestre vonzott - írja riportjában az Index.hu.

2020-ban a felvett hallgatók már Bécsben kezdik meg a tanulmányaikat, és ott kapják majd meg a diplomájukat is. Ugyanakkor felvetődött, hogy a diákok az órák egyharmad vagy egynegyed részét Budapesten vehessék fel, és ha elegendő kreditet elvégeznek, magyar diplomára is jogosulttá váljanak - mondta Enyedi Zsolt az Index.hu-nak a Közép-európai Egyetem (CEU) bécsi campusának megnyitása kapcsán, amelyről mi is beszámoltunk.

A Magyarországon akkreditált képzések még 2022-ig folytatódhatnak Budapesten. A felsőbb éves hallgatók Budapesten fejezhetik be tanulmányaikat. Idén 650 új diákot vettek fel, akik több mint 80 országból érkeztek. Közülük 300-an az őszi szemeszterben tanulnak Bécsben, majd visszatérnek Budapestre, és a helyükre újabb 200 hallgató érkezik onnan. A mostani átmeneti évben az oktatás két helyszínen zajlik: a diákok Bécsben képernyőn követik a budapesti előadást - írja az Index.hu.

Az Ausztriában akkreditált alapképzéseken tanulók 3 év után osztrák diplomát kapnak, az amerikai oklevélért pedig - ha szeretnének - még egy évet kell tanulniuk, mivel az amerikai rendszerben 4 éves a BA.

A CEU bécsi campusán már elindult az őszi félév, a budapesti oktatás jövője viszont egyre kérdésesebb

A budapesti oktatás megmentését célozta volna a CEU és a Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) tavasszal kötött megállapodása. A TUM álláspontja viszont az, hogy amíg a magyar kormány nem garantálja azt, hogy a CEU-s diákok amerikai diplomát fognak kapni, nem lesz jelentősebb előrelépés - írja a 24.hu egy német lap cikke alapján.

Trencsényi Balázs, a CEU történelem tanszékének vezetője az Index.hu-nak azt mondta: szerinte hosszú távon nem fog működni a két helyszín közötti ingázás. Hozzátette: Budapest jelentősége abban volt, hogy a környező országokból a Kelet-Közép-Európa iránt érdeklődő hallgatókat és kutatókat el tudták hozni Budapestre, de kérdés, hogy ők mennyire tudják majd megfizetni ugyanezt Bécsben. Trencsényi mégis bízik abban, hogy még ha az egyetem bázisa Bécsben is lesz, Budapest akkor is meg tud maradni egyfajta kutatási-oktatási helyszínnek a régió iránt érdeklődőknek.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés
Friss középiskolai rangsor: ezek a legjobb alapítványi gimnáziumok Közoktatás Eduline

Friss középiskolai rangsor: ezek a legjobb alapítványi gimnáziumok

A HVG középiskolai rangsorában a legjobb alapítványi iskola az idén is a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola lett, a top ötbe egy egri és egy paksi intézmény is bekerült. Újságárusoknál a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról.