Még mindig több mint százezer diploma ragad bent az egyetemeken a nyelvvizsga hiánya miatt Felsőoktatás
Eduline

Még mindig több mint százezer diploma ragad bent az egyetemeken a nyelvvizsga hiánya miatt

Több mint százezer olyan diák van, akik azért nem kaphatnak diplomát, mert nem teljesítették a nyelvvizsga-követelményeket - írja a Magyar Hírlap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

Június végéig összesen 93 415 olyan régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében az oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt nem adták ki – közölte a lappal az Oktatási Hivatal (OH).

Tájékoztatásuk szerint összesen 8139 mesterképzéshez sem kapcsolódik oklevél- és nyelvvizsgakövetelmény-teljesítés, vagyis ennyi mesterszakos hallgatónak sincs meg a diplomakiadáshoz szükséges bizonyítványa.

Angol, német, eszperantó: még mindig ezek a legnépszerűbb nyelvek

Hányan jelentkeztek nyelvvizsgára 2018-ban? Mely nyelvekből tettek a legtöbben vizsgát?

A kormány 2014-ben diplomamentő programot indított, ezzel azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek már nincs hallgatói jogviszonyuk, de nem kaptak diplomát, mert nincs nyelvvizsgájuk. A program tavaly újraindult, fejenként legfeljebb háromszázezer forint képzési támogatást lehet megkapni, a tanfolyamokon angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet lehet tanulni.

A lap információi szerint 1759-en pályáztak, ebből 1160 pályázat volt érvényes, nekik 2020. már­cius 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.