Az öt évesnél fiatalabb fertőzött gyerekek fele tünetmentes egy új kutatás szerint Felnőttképzés
MTI

Az öt évesnél fiatalabb fertőzött gyerekek fele tünetmentes egy új kutatás szerint

Erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport 65 tanulmány felülvizsgálata után.

A mintegy kétezer tanulmányból kiválasztott 65 kutatás 1214 öt évesnél fiatalabb gyermek esetével foglalkozott, akiknél a járvány első hullámában igazolták a koronavírus-fertőzést. A felnőttekhez hasonlóan nagyobb arányban fertőződtek meg fiúk (53 százalék). A vizsgált gyerekek nagyjából fele volt egy évesnél is fiatalabb.

Az Új-Dél-Walesi Egyetem kutatói vezette csoport a Vaccine című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányában kiemelte, hogy a Covid-19-ről készült nemzetközi tudományos irodalom metaelemzése megerősítette, hogy az öt év alatti gyerekek valószínűleg felépülnek a fertőzésből. Kiemelték azt is,

az öt évesnél fiatalabb koronavírus-fertőzött gyerekek közel fele tünetmentes.

Azért összpontosítottak az öt év alatti gyermekekre – magyarázta Nusrat Homaira, a tanulmány vezető szerzője –, mert ők vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve a légzőszervi fertőzések szempontjából. A legtöbb gyerek ezen fertőzések miatt kerül kórházba. Ráadásul a gyerekek amellett, hogy tünetmentesek, fontos szerepet játszanak a betegség közösségi terjesztésében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés