Felnőttképzésen is járhat ösztöndíj - ezek a szabályai Felnőttképzés
Eduline

Felnőttképzésen is járhat ösztöndíj - ezek a szabályai

Nem csak diákként, ha már a felnőttoktatásban vesztek részt, akkor is kaphattok ösztöndíjat, méghozzá nem is keveset.

Legalább ötven óra képzési időt elérő képzés vagy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzés esetén felnőttként is kaphattok ösztöndíjat. Méghozzá nem is keveset, előbbi esetén a garantált bérminimum hetvenöt százalékát (ez jelenleg bruttó 157 950 forintot jelent), utóbbinál pedig az alapbér kéthavi összege járhat minden hónapban - erről a tegnap megjelent Magyar Közlöny ír.

A képzésetek utolsó napjáig, de legfeljebb a képzés megkezdését követő két évig lehettek erre jogosultak. Valamint akkor kaphatjátok meg, ha legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben dolgoztok.

Ha képzési hitelre nem vagytok jogosultak vagy nem vettetek fel ilyen hitelt, csak akkor járhat az ösztöndíj. Valamint fontos tudni, hogy ha a képzést nem fejezitek be, vissza kell fizetnetek azt.

Többen tanulnak felnőttoktatásban, de kevesebb az érettségik és a sikeres vizsgák száma

Összességében nőtt a felnőttoktatásban tanulók száma a tavalyihoz képest, viszont kevesebben érettségiztek, szereztek szakmai végzettséget vagy felsőfokú oklevelet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés