Így változtak az OKJ-s vizsgák időpontjai Felnőttképzés
Eduline

Így változtak az OKJ-s vizsgák időpontjai

Megvannak az OKJ-s vizsgák módosított időpontjai. Augusztusban is lesz lehetőség vizsgázni.

A múlt héten kiderült, a felnőttképzésben is megtartják az eddig felfüggesztett modulzáró, valamint szakmai vizsgákat is. Azóta közzé is tette oldalán a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a módosított vizsgaidőpontokat.

A módosított időpontok június 22-től egészen augusztus végéig tartanak, vagyis még nyár végén is lesz lehetőség a vizsgázásra. Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára a vizsgák kapcsán korábban kiemelte: a járványügyi szabályokat továbbra is be kell tartani.

Ezek az alkalmak lesznek a felnőttképzésben az utolsó olyan vizsgák, ami még a hagyományos rendszerben zajlanak, ugyanis szeptember 1-től már a Szakmajegyzékben található 174 alapszakmát oktatják majd. A mostani rendszer 2020. december 31. fog kifutni, eddig lesz lehetőség beiratkozni a még működő képzésekre.

A iskolarendszeren kívüli OKJ-s vizsgák módosított időpontjait innen tölthetitek le.

Jogosítvány és elsősegélynyújtó vizsga: milyen változások lesznek?

A világjárvány hatással volt azokra is, akik épp jogosítványt szerettek volna szerezni, vagy már el is kezdték a tanfolyamot.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.