Szakmát szereznétek? Ezt a szabályt ismernetek kell az ingyenes képzésekről Felnőttképzés
Eduline

Szakmát szereznétek? Ezt a szabályt ismernetek kell az ingyenes képzésekről

Bár az első két szakképesítés megszerzése mindenkinek ingyenes, nem mindegy, hogy milyen formában és tagozaton tanultok. Itt vannak a részletek.

Ahogy már többször megírtuk, ha iskolai rendszerű képzésben tanuljátok valamelyik, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmát, az első két szakképesítést ingyen szerezhetitek meg. Ez igaz akkor is, ha már van diplomátok, az állami ösztöndíjas félévek pedig nem fogynak az OKJ-s képzés alatt.

Van ugyanakkor egy fontos szabály, amelyet ismernetek kell: nappali tagozaton csak 25 éves korig tanulhattok - abban az évben kezdhettek utoljára tanévet ilyen formában, amelyben betöltitek a 24. életéveteket.

Esti, illetve levelező tagozaton korhatár nélkül szerezhettek szakmát ingyenesen. További jó hír, hogy ugyanolyan kedvezményeket kaphattok a diákigazolványotokkal, mintha nappali képzésben tanulnátok.

2020. szeptember 1-jétől egyébként a legtöbb szakmát csak iskolai rendszerű képzésben tanulhatjátok majd, iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában csak részszakképesítést lehet majd szerezni. A tanfolyami képzés ugyan nem ingyenes, de rövidebb és jobban igazodik a munkaidőhöz. A változásokról itt olvashattok részletesen.

Húsz OKJ-s képzés, amit már csak idén választhattok utoljára

Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés