Szakok, amikre idén is csak komoly felkészüléssel és rengeteg ponttal lehet majd bekerülni Érettségi-felvételi
Csik Veronika

Szakok, amikre idén is csak komoly felkészüléssel és rengeteg ponttal lehet majd bekerülni

Idén is több szakon húztak előzetes ponthatárokat. Mutatjuk, kiknek kell ezekkel a korábban meghatározott ponthatárokkal számolnia, és azt is megnézhetitek, mivel turbózhatjátok fel a pontszámaitokat az utolsó hónapokban.

2021-ben is több népszerű szakon állapítottak meg előzetes ponthatárokat, ezeket azonban egy tavalyi rendeletben 400 pontban maximalizálták. Ez persze nem jelenti automatikusan, hogy a végleges ponthatár is ennyi marad. A kereskedelem és marketing, kommunikáció- és médiatudomány, általános orvosi, gazdálkodási és menedzsment, illetve a többi népszerű szak esetében a minimumponthatárnál is magasabb pontokkal kell számolni már most.

Fontos: ezeken a szakokon csak akkor szerezhettek állami ösztöndíjas helyet, ha elérik ezt a ponthatárt, függetlenül attól, melyik egyetem ilyen képzésére jelentkeztek. Az is nagyon fontos, hogy az elmúlt években többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárokon változtattak, legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt emelkedett a bekerülési ponthatár, de arra is volt már példa, hogy a végleges ponthatár alacsonyabb lett az előzetesnél.

Az előzetes ponthatárok teljes listáját itt nézhetitek meg.

Pontszámturbózás az utolsó pillanatban?

A "legegyszerűbb" módja pluszpontgyűjtésnek az utolsó pillanatban, a nyelvvizsgaszerzés, mert ha már beszéltek egy nyelven, a nyelvvizsga megszerzése - komoly erőbefektetéssel ugyan - pár hónap alatt is kivitelezhető. Viszont ne feledjétek, ahhoz, hogy a nyelvvizsgátokat beszámítsák többletpontként, a dokumentumot a hiánypótlási időszak végéig – azaz 2021. július 8-ig – kell feltöltenetek a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy az átlagos, 60 napos bizonyítványkiállítással számolva napról napra csökken azoknak a vizsgaidőpontoknak a száma, amivel sikeresen megszerezhetitek a papírokat a fenti határidőig. Viszont cserébe egy középfokú vizsga is sokat dobhat a pontjaitokon. Ha van, akkor szakmai vizsgabizonyítvánnyal is szerezhettek pluszpontokat. Arról, hogy melyik szakon milyen OKJ-s képzést vagy szakmai vizsgát fogadnak el, itt írtunk.

A 2021-es felvételiről itt olvashatjátok el a legfrissebb híreinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.