"Nem készülhetünk egy ideális érettségire, mert a helyzet nem ideális" Érettségi-felvételi
Tóth Alexandra

"Nem készülhetünk egy ideális érettségire, mert a helyzet nem ideális"

Elgondolkodtató levelet írt egy érettségi előtt álló diák. Nem ő az egyetlen, aki így érez.

A megdöbbentő sorokat a sokak által csak Jocó bácsiként ismert Balatoni József, középiskolai tanár kapta, majd - a szerző engedélyével - közzétette a Facebook-oldalán.

A végzős lány a levele elején a vírussal kapcsolatos érzéseit írja le, de néhány bekezdéssel később áttér az iskolára:

Bárki bármit állít a szocializálódás legalább akkora szerepe az iskolának, mint a tanítás. És most mégis itt állunk, és a kormány azt állítja, hogy minden rendben. Mintha nem tűnt volna el lassan egy év az életünkből. Mintha nem azt hallanánk minden tanártól, hogy erre meg arra nem lesz idő, és ezt meg azt nem lehet megtartani. És beletörődünk.

Mint írja, elfogadják, hogy ennyivel nehezebb lesz az egyetemen, elfogadják, hogy ők lesznek az az évfolyam, akik nem táncolnak fehér ruhában, akikre nem tűzi fel az osztályfőnök könnyek között a szalagot, akik nem vonulnak körbe sírva az iskolában. Elfogadják, mert életek múlnak rajta.

De a mi életünkkel ki törődik? Velünk, akiket arra készítettek egész életükben, hogy az utolsó nagy megmérettetésen, az érettségin és a felvételin jól helyt álljanak. Mert ha megvan az álmaink egyeteme, onnan már egyenes az út. Most pedig itt állunk, a vállunkon az oktatási rendszer minden hibájával együtt, és a kormány annyit mond “meg tudtuk tartani ősszel is anélkül, hogy gócpont alakult volna ki, akkor most is megtartjuk”.

A diák szerint azonban a mostani eredményeik nem feltétlenül a tényleges tudásukat fogják tükrözni. "Van, aki azért zuhan össze, mert a járványtól fél, valaki azért mert a rendszer irreleváns követelményeket támaszt elé" - írja.

Kérdezem én, hogyha az oktatási rendszer nem biztosít számunkra semmi többet, mint amit magunktól is megtanulhatnánk itthon, miért várja el, hogy erről számot tegyünk? - fűzi hozzá.

Ezt követően kitér a kivételekre: azokra a tanárokra, akik megpróbálják a távoktatásból is a lehető legtöbbet kihozni, illetve azokra a diákokra, akiknek nem okoz gondot, hogy csak a tankönyvekből, személyes magyarázat nélkül készüljenek fel az érettségikre.

De ők nem az átlagot képviselik. Nem ez a normális, erre egyszerűen nem képes mindenki. És figyelembe kellene venni a többséget. Nem menetelhet úgy a kormány előre, hogy úgy kezeli a helyzetet mintha rendben lenne, mert nem az - írja.

"Nem készülhetünk egy ideális érettségire, mert a helyzet nem ideális. Hiába az összes próbálkozás, jó helyzetet, vagy átlagosat ebből már nem lehet kihozni, csak csökkenteni a károkat. Vegyék észre, hogy nem vagyunk képesek arra egyedül, amire együtt képesek lettünk volna" - zárja a levelet.

A teljes bejegyzést itt nézhetitek meg:

Továbbra is kiállok a diákok mellett, mert hiszek abban, hogy ez a feladatom. Nem magamért, nem a rendszerért, hanem a...

Közzétette: Jocó bácsi világa – 2021. január 19., kedd

Az idei érettségikkel kapcsolatban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is kialakította az egységes álláspontját. A végzős lányhoz hasonlóan a szakszervezet is úgy gondolja, hogy az érettségire történő felkészülés és felkészítés nem olyan zökkenőmentes és ideális, mint ahogy azt az államtitkár és más kormányzati szereplők láttatni szeretnék. Éppen ezért a PDSZ több kérést is megfogalmazott a kormány irányába az érettségikkel kapcsolatban. Ezeket itt olvashatjátok el.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés