Három fontos pontszám, ami alatt nem kerülhettek be az egyetemre Érettségi-felvételi
Eduline

Három fontos pontszám, ami alatt nem kerülhettek be az egyetemre

Mielőtt kiderülnek a végleges ponthatárok újra összeszedtük, legalább hány pontot kell szereznetek 2020-ban, ha be szeretnétek kerülni egyetemre. Mutatjuk a részleteket, milyen eredményeket lehet beszámítani ebbe a pontszámba.

2020-ban sem kerülhet be állami ösztöndíjas vagy önköltséges képzésre az, aki nem éri el a jogszabályban meghatározott minimumponthatárt. Tavaly óta nem változtak a számítási szabályok. Alapképzéshez az emelt szintű érettségi-, a nyelvvizsga-, illetve az OKJ szerinti szakképesítés-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül kell számítani a pontokat, felsőoktatási szakképzésen pedig az emelt szintű érettségi-többletpontokkal együtt, de más jogcímen adható többletpontok nélkül.

2020-ban az alap- és osztatlan képzéseken 280, a felsőoktatási szakképzéseken 240, mesterképzésre pedig 50 az a minimális pontszám amelyet minden jelentkezőnek el kell érnie. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezzel az eredménnyel be is fogtok kerülni: a szak ponthatára annak a jelentkezőnek a pontszáma lesz, aki utolsóként fér be a szakos kapacitásba.

Ha kíváncsiak vagytok, hány ponttal futtok neki a felvételi utolsó - egyben legfontosabb - hetének, akkor itt kiszámolhatjátok.

A 2020-as felvételiről szóló legfrissebb cikkeinket itt találjátok

Bukhatjátok-e a felvételit, ha rossz sorrendbe rendeztétek a szakokat?

Milyen szerepet játszik a 2020-as felvételi ponthatárainak meghúzásakor az a szaksorrend, amit meghatároztatok a jelentkezéskor? Bukhatjátok-e a második helyes jelentkezéseteket, ha az első helyre biztosan nem vesznek fel titeket, de nem soroltátok hátrébb a sorrendmódosítási időszakban? Fontos kérdésre válaszolunk.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés