Kaphattok pluszpontot a felvételin azért, mert elváltak a szüleitek? Érettségi-felvételi
Eduline

Kaphattok pluszpontot a felvételin azért, mert elváltak a szüleitek?

Egyedül nevel benneteket az egyik szülőtök? Ezért kaphattok hátrányos helyzet jogcímen többletpontot? Itt a válasz.

Sajnos nem, azért még önmagában nem jár többletpont, mert az anyukátok vagy az apukátok egyedül nevel benneteket. Hátrányos helyzetűnek ugyanis azok számítanak, akik még nem töltötték be a 25. életévüket és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak, és/vagy a szüleik alacsony iskolai végzettségűek, vagy alacsony foglalkoztatottságúak, vagy akik elégtelen lakókörnyezetben, illetve lakáskörülmények között élnek.

Halmozottan hátrányos helyzetű, akinek esetében ezek közül legalább kettő fennáll, továbbá az, akit nevelésbe vettek vagy azt követően utógondozói ellátásban részesül és tanulói vagy hallgatói jogviszonyban áll.

Fontos, hogy a jogosultságot a jegyző vagy a gyámhatóság igazolásával, illetve határozatával kell igazolni. A hátrányos helyzetnek a felvételi tájékoztató megjelenése és 2020. július 9. közötti időszakban fenn kell állnia - olvasható a tájékoztatóban.

A 2020-as felvételivel kapcsolatos összes cikkünket itt találjátok.

Négy buktató az idei felvételiben, amivel az egész jelentkezésetek elúszhat

Az érettségi hamarosan mindenkinek véget ér, az eredmények összesítése után pedig kezdődhet a nagy pontszámítási hajrá. A felvételi azonban nem csak a pontokon múlhat. Összegyűjtöttünk négy olyan buktatót, amin az egész felvételi múlhat

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.