PDSZ: vonják be az érettségi megtervezésébe a szakmai szervezeteket is Érettségi-felvételi
Eduline

PDSZ: vonják be az érettségi megtervezésébe a szakmai szervezeteket is

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét, csakúgy, mint más érintetteket, fokozott aggodalommal tölti el a közelgő érettségi lebonyolításának gondolata. Azt kérik, vonják be a tervezésbe a szakmai szervezeteket is.

Azt kérik, vonják be a tervezésbe a szakmai szervezeteket is. A PDSZ továbbra is úgy látja, hogy ennek a fórumnak akár online összehívására feltétlenül szükség van. A szakszervezet a következőkre hívja fel a figyelmet: mivel az érettségi hagyományos lebonyolítása, már nem történhet meg az érvényben lévő jogszabályok alapján, tehát egészen biztos, hogy módosítani kell azokat.
 
Kiemelik azt is, mivel a végzős évfolyamok lezárása attól függetlenül, hogy tolódik-e az írásbeli vizsgák időpontja, vagy sem, április végén időszerű, mielőbb fontos lenne egy útmutató kiadására a tanév zárását illetően, amelyet aztán adott estben a júniusi zárás alkalmával is hasznosítani lehet.
 
Szerintük bármilyen megoldás születik a következő hetekben az érettségi és szakmai vizsgákat illetően, a legfontosabb igazodási pontnak a veszélyhelyzet tekintendő, ezen belül pedig mindenképpen az érintettek egészségének védelme legyen a fő törekvés. Azt is kiemelik a közleményükben, hogy járványügyi kockázat minimalizálása mellett mindenképpen törekedni kell arra, hogy a vizsgákkal járó megmérettetés legalább hasonló esélyeket biztosítson a továbbtanulás, illetve a foglalkoztatás szempontjából, mint a jelenlegi eljárásrendek.
 
A PDSZ arra kéri az oktatásirányítást, hogy az alternatív lehetőségek közül feltétlenül kapjon hangsúlyt az online vizsgarend szabályainak kidolgozása, hiszen ez a megoldás jelentené a jelenlegi helyzetben a legkisebb kockázatot. A szakszervezet úgy látja, hogy a digitális tanrendre való gyors és példátlan összefogással történő átállás is arra mutat, hogy ezzel az alternatívával mindenképpen számolni kell, s az így szerzett tapasztalatokat akár a járvány után is fel kell használni.

Érettségizők a vizsga előtt: a friss adatok szerint 100 ezren várnak válaszra

Ebből az is kiderül, hányan várnak válaszra azzal kapcsolatban, mi lesz az idei vizsgákkal.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés