Ezek voltak a legnépszerűbb szakok az Eszterházy Károly Egyetemen Érettségi-felvételi
Eduline

Ezek voltak a legnépszerűbb szakok az Eszterházy Károly Egyetemen

Négy campuson összesen 2579 elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben, ez nyolcszázalékos emelkedés – olvasható az Eszterházy Károly Egyetem oldalán.

1197 hallgató nappali tagozaton, 1382 jelentkező levelező tagozaton tanulhat. A hallgatók nagy része, 85 százaléka magyar állami ösztöndíjjal támogatott képzésben vehet részt. A leendő hallgatók kétharmada, 1683 fő alapképzésen tanulhat, míg a mesterfokozatot nyújtó szakokon közel ötszázan folytathatják tanulmányaikat. A bölcsész közismereti tanárszakok nappali tagozaton, a természettudományi tanárszakok viszont inkább levelező tagozaton voltak keresettek. A kétéves felsőoktatási szakképzésekre 412 hallgató került be – írják.

A legtöbben, 1794-en Egerben tanulhatnak, 449 hallgató tanul majd Gyöngyösön, 196-an Jászberényben és 140-en Sárospatakon. A legnagyobb számban a Pedagógiai Karra és a Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra iratkozhatnak be szeptemberben.

A gyöngyösi székhelyű Agrártudományi és Vidékfejlesztési Karon 112 hallgató kezdheti meg tanulmányait három campuson. Szőlész-borász képzésben 44 hallgató tanulhat majd az egri, a mátrai és a tokaji borvidéken: 22-en Egerben, 11-11 fő Sárospatakon és Gyöngyösön alapképzésre vagy felsőoktatási szakképzésre iratkozhat be.

A Bölcsészettudományi és Művészeti Karon a Vizuális Művészeti Intézet alap- és mesterszakjai voltak a legkeresettebbek. Képalkotás alapszakon 89-en tanulhatnak, közülük 58-an mozgóképkultúra és média szakirányon. Tervezőgrafika alapszakra 42 fő nyert felvételt. Az idén először meghirdetett grafikusművész osztatlan, mesterfokozatot nyújtó művészeti képzésre 16 fő iratkozhat be szeptemberben. A karon népszerű az anglisztika alapszak is: 55 fő nyert felvételt az egyetemre, 42 fő nappali tagozatra, 13 jelentkező levelező képzésre. A karon összesen 394 jelentkező tanulhat, többségük nappali tagozaton.

Idén is nagyon keresettek voltak a gazdaságtudományi képzési területhez tartozó alapszakok. A Gazdaság- és Társadalomtudományi Karra Egerben és Gyöngyösön 722 hallgató jutott be. Míg Egerben a nappali tagozatos alapképzések, addig Gyöngyösön a levelező képzések voltak a keresettebbek.

Itt a lista: erre a 15 szakra jutott be a legtöbb jelentkező a 2019-es felvételin

Mérnökinformatikus, gépészmérnöki, programtervező informatikus, gazdálkodási és menedzsment - ezekre a szakokra jutott be a legtöbb jelentkező a 2019-es felvételin.

A Pedagógiai Kar 742 elsőéves kétharmada levelezős hallgató lesz. Az idei évben a gyógypedagógia alapszakra 260 hallgató jutott be, 55-en Jászberényben, 32-en Sárospatakon fognak tanulni. A csecsemő és kisgyermeknevelő, az óvodapedagógus és a tanító szak Egerben nappali tagozaton, míg Jászberényben és Sárospatakon jellemzően levelező tagozaton volt keresett.

A Természettudományi Karon 609 hallgató kezdheti meg tanulmányait. Az idei évben is az informatikai és a sporttudományi képzési területhez tartozó szakokra jutottak be a legtöbben. Programtervező informatikus szakon összesen 214-en tanulhatnak, Egerben 168-an, de a képzés felsőoktatási szakképzés formában Gyöngyösön és Sárospatakon is elindul. A sporttudományi alapszakokra 168-an kerültek be: a legtöbben a sport- és rekreációszervezés szakon tanulnak majd, további 79 hallgató testnevelőtanár szakkal társított osztatlan tanári szakpárt kezdhet el, míg edző szakon – négy sportágban – 56 fő tanulhat majd nappali és levelező tagozaton.

A legmagasabb pontszámokat az osztatlan tanárképzésre jelentkezettek érték el, néhány szakpárra 440 vagy 470 pontszámmal kerültek be hallgatók – az intézmény hozzáteszi: a decemberi miniszteri határozat szerint tanárszakon 305 pont is elég lehetett volna az állami ösztöndíjas felvételhez.

Hirdetés