#tanácsadói_pontok

Felnőttképzés Unyatyinszki György

6,5 milliárdot kap az elszámoltathatatlan Új Nemzedék Központ

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségével közösen indítja útjára 6,5 milliárdos tehetségsegítő programját az az Új Nemzedék Központ, amelyet az Állami Számvevőszék feljelentett, ugyanis a korábbi több mint 3 milliárd forintos programjával nem tudott elszámolni, ugyanis "eláztak" a dokumentumaik egy viharban.

Felnőttképzés Eduline

Tanácsadói pontokon segítik ezentúl a pályakezdőket

Magyarország huszonnégy városában kialakított tanácsadói pontokon, közel ötven felkészült szakember vált elérhetővé azon érdeklődők számára, akik pályakezdés vagy -módosítás előtt állnak és szeretnének tájékozódni egyéni kompetenciájukról - közölte a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal.

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?