A tanyasi gyerekek iskolabuszán spórol az önkormányzat Baján
A gyerekeknek így két kilométert kell gyalogolni a legközelebbi buszmegállóig.
A gyerekeknek így két kilométert kell gyalogolni a legközelebbi buszmegállóig.
A kormány energia veszélyhelyzete miatt az iskolákban is komoly spórolás van, az egyre nagyobb téli hidegek azonban nem könnyítik meg az iskolák helyzetét.
A tankerület a rezsiárak emelkedése miatt döntött úgy, hogy egy ózdi művészeti iskolában felfüggesztik az eddigi szombati oktatást. Azonban így lesz olyan óra, amit nem tudnak megtartani.
A nyíregyházi kollégiumban lakó diákoknak néhány nap múlva át is kell költözniük egy másik kollégiumba.
Több száz fős tömeg gyűlt össze hétfő este a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Alkotmány utcai épülete előtt, hogy így fejezzék ki az elégedetlenségüket az egyetemen végbement változtatások és azok hallgatókra gyakorolt negatív hatásai ellen.