Szeptemberben elkezdődik a papíralapú bizonyítványok kivezetése
Az elsősöknek már csak digitális bizonyítványaik lesznek.
Az elsősöknek már csak digitális bizonyítványaik lesznek.
Az akadémiai dolgozók szerint ezzel a kormány újra hadat üzent az Európai Uniónak.
A cél a gyerekszegénység csökkentése, és a gyerekek esélyeinek javítása.
Igaz, az intézmény honlapján nincs nyoma a korábbi igazságügyi miniszter személyének.
A keddi Országgyűlésen a Corvinus vizsgabotránya mellett szó volt az oktatás színvonalának "javulásáról" is.
Büntetés járhat az iskoláknak, ha nem vesznek fel arányosan elég hátrányos helyzetű gyereket. Hiába kapott Magyarország jelentős uniós támogatásokat, nem javult a roma tanulók helyzete.
Nem túl kedves ajándékkal jutalmazták a kormányt a státusztörvény szavazásának reggelén a Párbeszéd - ZÖLDEK társelnökei.
Kedden szavaztak a Parlamentben a pedagógusok által csak "bosszútörvénynek" nevezett státusztörvényről. Az Egységes Diákfront egész napos rendezvényt szervezett a Kossuth térre a tanári szakszervezetekkel közösen.
A leginkább kifogásolt pontok azonban továbbra is szerepelnek benne.
Az ellenzéki képviselők 40-nél is több módosító javaslatát ugyanakkor vita nélkül leszavazták a fideszes képviselők az Országgyűlés kulturális bizottságában.
Úgy tudjuk, ma még nem szavaznak a státusztörvény tervezetéről, mindenesetre a parlamenti vita lefolytatása közben a Kossuth téren tüntetést tartanak.
Több civil szervezet is demonstrációt hirdetett a Parlament elé.
1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.