Annyi tanár lett beteg egy miskolci középiskolában, hogy elmarad a tanítás
Kivételesen nem a rossz idő miatt marad el a tanítás.
Kivételesen nem a rossz idő miatt marad el a tanítás.
Idén is elindult a szavazás Európa legszebb adventi villamosára – a miskolci karácsonyi járat pedig már kilencedik alkalommal száll versenybe a rangos címért. A különleges villamos az elmúlt nyolc évben minden alkalommal megnyerte a nemzetközi közönségszavazást.
A pénzt a sajátos nevelési igényű és a tartósan gyógykezelt gyerekeket ellátó intézmények szakmai fejlesztésére fordítják.
A kedvezmény nem csak a miskolci lakcímmel rendelkező, hanem a másik városból származó, de ott tanuló fiataloknak is jár majd.
Nemcsak az adagokat csökkentették, hanem menza árát is emelték Miskolcon.
Azért verte meg a nevelt fiát, mert az engedély nélkül ment el otthonról.
Szerencsére diákok már nem tartózkodtak az épületben, amikor a tűz keletkezett.
Mivel az egyetlen tanúk a férfi hozzátartozói, így fenntartják a megfélemlítés lehetőségét is.
Emberölés előkészülete miatt 2,5 évre javítóintézetbe kerülhet.
Napi három óra alatt csaknem ötven gyereket kell ellátnia az egyik nyugdíjas házi gyermekorvosnak.
A rég nem használt szállodából részben oktatási intézményt akarnak létrehozni, de az épület négyezer négyzetméterének további kihasználásáról még nem tudni a részleteket.
Harminc diák fogyasztott a vegyszerből.
Érdemes még az utolsó héten időre matekpéldákat gyakorolni? Milyen hibákat követnek el leggyakrabban a diákok, és muszáj-e a vizsga előtti napon pihenni? A központi írásbeli matematika feladatsoráról Töreky Szilviát, a Webkurzus matektanárát kérdeztük.