A kis létszámú iskolák bezárására készülhet a kormány, a Belügyminisztérium szerint ez "fake news"
Körülbelül 60 kis létszámú iskola eshet áldozatául egy ilyen intézkedésnek.
Körülbelül 60 kis létszámú iskola eshet áldozatául egy ilyen intézkedésnek.
A vasárnap óta tartó hidegfront erős szelet és havazást hozott Kína észak- és északkeleti részében.
Az épületek egyik építőanyagának veszélyessége miatt több mint száz iskolát szólított fel bezárásra a kormány Angliában
A szülőket a döntésről az utolsó pillanatban tájékoztatták.
A nagybajomi iskolában kőműveseket, pékeket és cukrászokat képeztek.
Annyira súlyos a gazdasági válság Srí Lankán, hogy még az iskolákat is bezárták pénteken.
A minisztérium szerint még sehol nem kellett egész iskolát bezárni a koronavírus-fertőzöttek miatt.
Két texasi tanár belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe, és kifejezetten sok diák és tanár betegedett meg. A diákok a következő napokban online tanulhatnak.
Akár évtizedekig negatív hatással lehet a gyermekek fejlődésére az iskolák bezárása - figyelmeztetett az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Talán senkit sem lep meg, ha azt mondjuk, az iskolabezárások arra is hatással vannak, hogy a gyerekek hogyan étkeznek és mennyit mozognak.
Csak így nyithatnak újra az iskolák és óvodák a miniszterelnök szerint.
A tervek szerint április első napján indul az első kör, az érintettek SMS-ben kapnak majd értesítést a részletekről.
Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.