#egyetemi_oktató_fizetés

Felsőoktatás Kurucz Tünde

Vannak olyan karok a BME-n, ahol már az alapbéreket is pályázatokból finanszírozzák

A BME-n eddig valamivel több, mint ezren írták alá a felsőoktatási dolgozók bérrendezést követelő nyílt levelet. Hiába volt az aláírók között a rektor is, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke szerint sokakat ennek ellenére meg kellett győzni arról, hogy nem lesz rájuk nézve negatív következménye annak, ha a kezdeményezés mellé állnak.

Felsőoktatás Szabó Fruzsina

Ebből nem lesz egyetemi „csoda”: a béremelés után is csak 190 ezer forintot keres majd egy fiatal oktató

Egyelőre nem lát költségvetési garanciát az egyetemi-főiskolai dolgozók szeptemberre és januárra ígért kétszer 15 százalékos béremelésére a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ). Pedig a fizetések siralmasak, a fiatal oktatók nem csak a versenyszférában, még a közoktatásban is magasabb bérre számíthatnak, miközben ambiciózus célokban nincs hiány – a miniszterelnök azt várja, hogy a modellváltó egyetemek „Magyarország lokomotívjaként” húzzák előre a gazdaságot.

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.