#diákmunka

Campus life Székács Linda

Minden második magyar egyetemista dolgozik a tanulmányai mellett – ilyen lehetőségeitek vannak

Az Eurostudent 2022-es felmérése szerint a magyar egyetemi hallgatók közel 60 százaléka folyamatosan vállal munkát a tanulmányai mellett, elsősorban megélhetési okokból. A nappali tagozatosok körében inkább az alkalmi munka jellemző, míg a részidős képzésben tanulók döntő többsége állandó munkaviszonnyal rendelkezik. Mutatjuk, milyen lehetőségeik vannak az egyetem mellett dolgozni akaró hallgatóknak.

Campus life Szponzor tartalom

Játékoktól az első saját fizetésig – így segíthetik a szülők a gyerekeik pénzügyi tudatosságra nevelését 

A gyerekek pénzügyi nevelése tulajdonképpen abban a pillanatban megkezdődik, ahogy megszületnek. Egy ideig ugyan csak azt látják, hogy a szüleik hogyan bánnak az anyagiakkal, ez viszont meghatározza azt is, hogy később ők maguk hogyan kezelik majd a pénzügyeiket. A szülők a pénzügyi tudatosságot számos módszerrel segíthetik, amihez mi is adunk néhány tippet.

Campus life Kurucz Tünde

Mennyit lehet diákmunkával keresni egyetem mellett?

Jó lenne egy kis plusz pénz a tandíjra, ebédre, és az sem lenne rossz, ha még maradna egy kicsi a szórakozásra is? A szülői támogatás, a diákhitel és az ösztöndíjak mellett a diákmunka is egy jó opció lehet, arról nem beszélve, hogy még szakmai tapasztalatot is szerezhettek.

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.