Rendszeresen megerőszakolta 11 éves tanítványát egy zempléni általános iskola pedagógusa
Az eset évekkel ezelőtt történt, a férfit viszont csak most, egy másik ügyben tartóztatták le.
Az eset évekkel ezelőtt történt, a férfit viszont csak most, egy másik ügyben tartóztatták le.
Még az adományba kapott ruhákat sem adták rá a gyerekeikre azok a nagysápi szülők, akiket az esztergomi bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. A férfi és a nő hat gyereket nevelt egy olyan koszos házban, melynek udvarán halmokban állt a szemét.
A tanárnőt a kezén és a mellkasán érte a lövedék. A történtekért az iskolát teszi felelőssé.
A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy tárnoki házaspár és egy fiatal lány ellen, akik egy alig 12 éves kislányt kényszerítettek prostitúcióra. A lányt 19 évesnek hirdették egy társkereső oldalon, miközben valójában gyerek volt.
A Corvinus közleményében fejezte ki elégedettségét.
Gyermekpornográfia és tiltott adatszerzés miatt áll bíróság elé az a férfi, aki egy Gödöllőhöz közeli településen elrejtett kamerával figyelte korábbi lakóhelyének fürdőszobáját. A felvételeken több kiskorú is szerepel.
A férfi a bűnügyi felügyelet alól szökött meg, ellene nemzetközi körözés van érvényben.
Az esetről a gyerekek csak azután mertek szólni, hogy a férfinak megszűnt az intézetben a munkaviszonya.
Bár a tanítónő tudott a gyerek allergiájáról, mégsem vette figyelembe, amikor a kisfiúnak mogyorós édességet adott.
A lány eltitkolta a terhességét és arról sem szólt senkinek, amikor beindult a szülés.
A fenntartónak ki kell fizetnie a tanárok távolléti díját és végkielégítést is kell kapniuk.
Az anyuka azzal is megfenyegette a diákot, hogy megveri.
A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.