Öt tanács, amivel elkerülhetitek, hogy rémálom legyen az első félév Campus life
Eduline

Öt tanács, amivel elkerülhetitek, hogy rémálom legyen az első félév

Senki nincs könnyű helyzetben, aki a 2020/2021es évben koptatja az iskolapadot. Az általános- és középiskolák sorra állnak át néhány hétre, vagy éppen határozatlan időre digitális oktatásra, a legtöbb egyetemen pedig hibrid oktatás folyik. Ezért még nagyobb hangsúlyt kap az önálló munka, mint általában. Most összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amelyek betartásával elkerülhetitek, hogy kudarcba fulladjon ez a félévetek.

1. Ne halogassatok

Akár csak néhány hetet kell otthon töltenetek, akár az egész félévetek online órákkal zajlik, könnyű beleesni a digitális oktatás csapdáiba: kötelező órák helyett délig alvás, házi feladatok helyett sorozatok, és még sorolhatnánk. Ha nincs senki, aki szó szerint ott állna felettetek a feladatok elvégzéséig, akkor óhatatlan, hogy már az első hetekben elkezdjetek halogatni - persze vannak kivételek.

Ez teljesen érthető. Ugyan kinek lenne kedve már szeptemberben beadandókat írni, amikor majd csak hetekkel később lesz a leadási határidő? Ezzel azonban hosszútávon csak magatokkal szúrtok ki, ugyanis ha mindent az utolsó pillanatra hagytok, akkor a leadás előtti napokban éjjel-nappal dolgoznotok kell - ráadásul a félév végén túl lesztek terhelve, hiszen egymást követik majd a témazárók, egyetemen pedig a ZH-k és az előrehozott vizsgák is.

2. Jegyezzétek fel a fontos dátumokat

Ti is ahhoz vagytok szokva, hogy rendszeresen az osztálytársaitoktól érdeklődtök az iskolai eseményekről és azok időpontjairól? Sosem tudjátok, hogy mikor írtok témazárót, mert az óraközi szünetekben már egy héttel a nagy nap előtt erről beszélgettek? Ebben a zűrös tanévben még fontosabb lehet, hogy beszerezzetek egy határidőnaplót vagy elkezdtek jegyzetelni a telefonotok naptárába. Így biztos, hogy semmiről nem fogtok lecsúszni és a dolgozat felett ülve sem fogjátok a fejeteket fogni, amiért elfeledkeztetek róla.

3. Teremtsétek meg a megfelelelő tanulási körülményeket

Mindenkinek más válik be. Valakik a csendet szeretik, míg mások azt, hogyha szól a zene. Egyesek fényben, mások sötétben szeretnek tanulni. Vannak, akiknek reggel fog jobban az agyuk, de akadnak éjszakai baglyok is. Tapasztaljátok ki, hogy nektek mi válik be. Ha az egyetem miatt albérletbe vagy koliba költöztetek, keressétek meg a megfelelő tanuló sarkotokat az új helyeteken, ahova bármikor nyugodtan elvonulhattok. Ha pedig sikerült megtalálnotok, akkor ne váltogassátok sűrűn, ugyanis a helyváltoztatással járó új ingerek nehezítik a koncentrációt.

4. Legyen tanulási tervetek

Szeretitek hamar letudni a nehezebb feladatokat, hogy később már csak a könnyebbekkel kelljen foglalkoznotok? Esetleg épp fordítva? Az motivál benneteket, ha könnyebb feladatokkal hangolódhattok a nehezebbekre? Akárhogy is legyen, készítsétek el fejben vagy írásban a tanulási terveteket, amelyet követve sokkal hatékonyabbak lehettek, mintha csapongnátok a feladataitok között.

5. Ne egyetek nehéz ételeket és igyatok elegendő folyadékot

Ha túleszitek magatokat tanulás előtt, nem fog fogni az agyatok és teljesen elálmosodtok. Ha pedig ti is a nassolós típusba tartoztok, akkor érdemes a főétkezések között diót – a benne lévő anyagok, főként az E-vitamin miatt – vagy gyümölcsöt rágcsálnotok. Az eper és az áfonya jó választás, mivel ezek is javítják a koncentrációképességet. De szintén egészséges például az alma- vagy répakarikák nassolása.

A folyadékbevitel szintén nagyon fontos. De nem, nem a kávéra gondolunk. Válasszatok helyette zöldteát, ginzengteát, vagy gránátalma dzsúzt, amely igazi energiabomba.

Hat dolog az egyetemen, amit minden gólya ismer

Bár az idei félévkezdés a vírus miatt speciális volt, vannak olyan klasszikus egyetemi életérzések, amiket minden hallgató - lehet, hogy nem csak gólya - nagyon jól ismer. Ti is magatokra ismertek?

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés