Véget ér az idei tanév, jöhetnek a táborok Campus life
Eduline

Véget ér az idei tanév, jöhetnek a táborok

Ma van a 2019/2020-as tanév utolsó tanítási napja.

Holnaptól, június 16-tól kezdődik az idei nyári szünet, ma még lehetnek digitális vagy hagyományos iskolai órák. Ez utóbbiak a nyitás ellenére csak kis százalékban valósultak meg az elmúlt két hétben, ahogyan azt megírtuk, a diákok mindössze három-négy százalékuk vesz részt a személyes oktatásban.

Ez a lehetőség, vagyis a kinyitás elsősorban a felzárkózó diákoknak szólt, akiknek a tanév letelte után is lesz lehetőségük a pótlásra. Június 26-ig ugyanis minden iskolában biztosítva lesz a felügyelet. Ez idő alatt napközit, szakkört, sportfoglalkozást, felzárkóztatást és fejlesztőfoglalkozást is lehet tartani.

A héten már lehetnek azonban napközis és ottalvós táborok is - ezeket szigorú szabályok betartása mellett tarthatják meg a szervezők. A táborok az elmúlt hónapok után nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is komoly lehetőséget jelent, akik szabadságuk híján nehezen tudnák megoldani a gyerekfelügyeletet.

Nagy az igény a nyári táborokra, sok szülőnek jelent megoldást majd a szünetben

Szülői felmérés készült az idei nyári táborokról, sokan élnek majd a lehetőséggel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés