Márciusban kezdődik az M3-as középső szakaszának felújítása: ezeket a diákokat érinti Campus life
Eduline/MTI

Márciusban kezdődik az M3-as középső szakaszának felújítása: ezeket a diákokat érinti

Elkezdődhet az M3-as metróvonal középső szakaszán lévő megállók felújítása, miután szerdán aláírták az erről szóló szerződést - közölte a BKV Zrt. múlt hét csütörtökön az MTI-vel. Mutatjuk, hogy melyik iskolákat és egyetemeket érinti majd elsősorban a változás.

A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és a Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken - az utastérben zajló munkálatok idején - a metrószerelvények megállás nélkül haladnak át.  

Márciustól tehát az Arany János utcai megállóban és a Ferenciek terén le- és felszálló utasoknak kell alternatív utat választaniuk: előbbinél a Budapesti Innovatív Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai, utóbbinál a Piarista Gimnázium, valamint az Eötvös József Gimnázium tanulói is számolhatnak az újratervezéssel.

Az Arany János utcai megállóhely lezárása a Közép-európai Egyetem (CEU) hallgatóit is érinti, a Ferenciek terén pedig például az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karáról, illetve az egyetemi könyvtárból érkezőknek kell más módot találniuk a közlekedésre.

A Corvin-negyed felújítása többek között a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Semmelweis Klinikák metrómegállójé pedig a Közgazdasági Politechnikum és a Leövey Klára Gimnázium diákjait érinti majd. Mindkét megálló átalakítása hatással lesz a Semmelweis Egyetem különböző egységeiben dolgozókra és tanulókra.

A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások felújítása az utolsó ütemben, 2022-ben valósul meg - írták.

Több tízezer forintot spórolhattok: így utazhattok kedvezményesen egyetemistaként

Milyen tömegközlekedési bérleteket, jegyeket vehettek, ha nappali, esti vagy levelező tagozaton tanultok valamelyik fővárosi egyetemen, főiskolán? Összegyűjtöttük.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hirdetés