OH: alapos indok lehet a hiányzásra egy veszélyeztetett családtag Közoktatás
Eduline

OH: alapos indok lehet a hiányzásra egy veszélyeztetett családtag

A köznevelésre vonatkozó eljárásrend szerint korábban csak azoknak a diákoknak a hiányzását lehetett igazoltnak tekinteni, akik tartós betegségük miatt rizikócsoportba tartoznak.

A krónikus beteg családtagjaikkal egy háztartásban élő gyerekek ügyében eddig nem volt elérhető hivatalos állásfoglalás, azonban egy szülő megkeresésére az Oktatási Hivatal megerősítette: alapos indoknak minősülhet az iskolai hiányzásra, ha a tanuló egy krónikus beteggel él egy háztartásban, és az igazgató jogköre és felelőssége dönteni a kérdésben - derült ki a 24.hu birtokába került tájékoztatásból.

Szakmai véleményünk szerint, amennyiben a szülő a járványhelyzetre való hivatkozással kéri, hogy az igazgató egyéb alapos ok miatt igazolja a tanuló mulasztását (például a tanuló krónikus beteggel él egy háztartásban), akkor az mindig csak egy meghatározott időtartamra (például egy hónap) történhet meg – az indok alapos mérlegelése és a járványhelyzet alakulásának folyamatos figyelemmel kísérése mellett

- áll az Oktatási Hivatal levelében.

Ez sok család számára lehet hasznos információ, ugyanis szeptember óta rengetegen szerették volna otthon tartani a gyermeküket, nem a diák, hanem a vele együtt élők egészségügyi állapota miatt. Eddig azonban semmilyen hivatalos állásfoglalás nem tette lehetővé, hogy ők otthonról tanulhassanak.

Rengeteg múlik viszont az igazgatókon is. Központi utasítás híján az intézményvezetők közül feltehetőleg sokan érzik úgy, hogy ha maguk döntenek ebben a kérdésben, akkor azt a fenntartó rossz szemmel nézheti, ezért inkább nem vállalják a felelősséget. Akadhatnak olyan igazgatók is, akik nincsenek is tisztában azzal, hogy ilyen esetekben ők a döntséhozók - ez szintén az általános tájékoztatás hiányából adódhat. Továbbá sokszor a szülők sem tudják, mire hivatkozzanak, hiszen korábban ők sem kaptak semmilyen tájékoztatást a témában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói Érettségi-felvételi Szabó Fruzsina

Ez az egyik legnépszerűbb feladat a magyarérettségin, pedig vannak buktatói

Nem lesz egyszerű dolguk az idén érettségizőknek: fél év otthoni tanulás után kell jól teljesíteniük az írásbeli vizsgákon. A következő két hétben az Eduline-on szaktanárok segítségével járunk utána, hogyan lehet felpörgetni a felkészülést a vizsgák előtti napokban, milyen buktatói vannak a különböző feladattípusoknak, mire érdemes odafigyelni. Cikksorozatunk első részében a középszintű magyarérettségi érvelési feladatával foglalkozunk.