Kengyel Judith Gabriella azok közé a pszichológus oktatók közé tartozik, akik ellen etikai vizsgálat indult, miután kollégáival cikket írt az azonos nemű és a heteroszexuális párok gyerekeinek fejlődéséről.
A HVG-n megjelent publikációban szerzőtársaival, Szondy Mátéval és Zsila Ágnessel arról írtak, hogy a tudományos kutatások szerint nincs különbség az azonos nemű és a heteroszexuális párok gyerekeinek fejlődése között. Bár a cikk szakmai tartalmát senki sem kérdőjelezte meg, a dékán a katekizmus vonatkozó pontjaira hivatkozva kezdeményezett eljárást.
A meghallgatás napjáig nem volt konkrét információnk arról, hogy mi volt ellenünk a vád,” mondta Kengyel Judit Gabriella a Partizán interjújában.
Sérelemként azt fogalmazták meg, hogy az engedélykérésünk szövege és a cikk tartalma között nem szó szerinti összefüggés van, tehát nem szerepelt benne az LMBTQ szó,” teszi hozzá.
Az ügy végül ahhoz vezetett, hogy mindhárom pszichológus távozott az egyetemről. Egyiküknek még kötelező „továbbképzést” is előírtak volna az egyház tanításairól.
Nem ez volt az első eset
A TASZ munkatársa, Vissy Beatrix, felidézte: nem ez volt az első eset, amikor a PPKE vezetése a katolikus szellemiségre hivatkozva szankcionált kutatókat. Bognár Bulcsú docenst például egy LMBTQ-témájú tanulmánya után bocsátották el, bár hivatalosan pénzügyi okokra hivatkoztak.
A beszélgetésben szó esett arról is, hogy a Pázmány szabályzata a többi egyetemhez képest is központosított, az eljárásokat a munkáltató indíthatja, és a vezetés bármikor beavatkozhat. Az oktatók szerint mindez a tudományos szabadságot veszélyezteti.
Az interjúban felmerült: miközben a PPKE egyházi fenntartású intézmény, világi keretek között kellene működnie, és így a magyar jogszabályoknak – köztük a munkajogi és alapjogi előírásoknak – is meg kell felelnie.



