Egy 2024-es nemzetközi felmérés szerint a szülők 61 százaléka posztol rendszeresen képeket gyermekeiről 17 éves korig a közösségi médiában, és a 10 év alatti gyerekekről szóló fotók esetében ez az arány még magasabb, 64 százalék. A képek közel fele a gyerekek arcát is tartalmazza, és a szülők egyötöde az arcfedés különböző módszereivel igyekszik védeni a gyerekek identitását, miközben 10 százalékuk még pelenkás fotókat is megoszt.

Már egy tíz évvel ezelőtti, 2015-ös kutatás is rávilágított arra, hogy átlagosan 1000 fotó készül egy gyerekről 5 éves kora előtt. Ugyanakkor nemcsak a szülők, hanem az intézmények — óvodák és iskolák — is hozzájárulnak a gyerekek digitális lábnyomához.

Eduline: Eléggé bevett szokás, hogy az iskola vagy az óvoda egy rendezvényen készült képeket megoszt a közösségi médiában. Ezeken általában jól felismerhetőek a gyerekek arcai. Mi ennek a hivatalos, jogszerű folyamata?

Stáhly Kata: Amióta a GDPR-szabályozás kötelezi az intézményeket – nagyjából 7 éve –, minden év szeptemberében nyilatkozniuk kell a szülőknek arról, hogy engedik-e, hogy a gyereküket lefotózzák, vagy felvétel készüljön róluk, és azt az intézmény felhasználhatja-e. Az fontos kérdés, hogy mindez milyen részletességgel van szabályozva, és milyen részletességgel tájékoztatják a szülőket a fotózásról, annak körülményeiről, vagy arról, hogy milyen felületeken és milyen céllal fogják felhasználni az elkészült felvételeket.

Nagyon nem mindegy például, hogy egy fénykép milyen készülékkel készül. Nagyon sok helyen ez fel sem merül problémaként, mégis ez is egy fontos kérdés, hogy ha egy óvónő a saját mobiltelefonjával készít felvételeket, akkor azokat meddig tárolja a saját készülékén, esetleg máshol is felhasználja a képeket, vagy az óvoda, mint intézmény használja-e marketingtevékenységre a gyerekekről készült felvételeket.

Ilyen részletességgel, adatbiztonsági és főleg gyerekjogi szempontból az óvodák, iskolák nem gondolják át az adatok (a képek és videók) készítésének, felhasználásának és tárolásának szempontjait – így sok esetben a szülők sincsenek tájékoztatva.

Mennyire életszerű, hogy minden ilyen esemény előtt az összes szülő hozzájárulását kérjék?

Egyre nő a szülői tudatosság, így egyre többen nem járulnak hozzá a fényképek elkészítéséhez. Amikor egy rendezvényre megérkezik a fotós, és a csoportból 10 gyerek szülei nem járultak hozzá a fénykép készítéséhez, egy olyan helyzet alakul ki, aminek a kezelésére kevés helyen van jó gyakorlat. Van olyan szülő, aki tényleg komolyan gondolja, hogy még hátulról se fotózzák a gyerekét, sőt még a keze se legyen a képen.

Amikor 300 gyerekből 50 szülő nem járult hozzá semmilyen képmás készítéséhez, az intézmény tehetetlenül áll, és nem tudja, hogyan oldja meg azt a helyzetet.

Mit csinálnak egy olyan gyerekkel, aki nem érti, és szomorú, mert nem lehet rajta a képen?

Vannak erre megoldások, csak nagyon nehéz őket a mindennapokban alkalmazni. Például, ha nem azt mondjuk a gyereknek – még ha kedvesen is –, hogy „menj odébb” vagy „állj egy kicsit arrébb, hogy ne legyél a képen”, hanem bevonjuk, és azt mondjuk neki, hogy „míg készül a kép, mi segítünk a fotósnak”. Természetesen ez a gyakorlatban nagyon nehéz, mert külön pedagógus kellene, aki ezekkel a gyerekekkel foglalkozik.

Milyen típusú felvételek készülnek a gyerekekről?

Ha például egy ovis anyák napi rendezvényt nézünk, akkor ott teljesen egyértelmű, hogy a szülők fotóznak, videóznak. Érdemes lenne ilyenkor abba belegondolni, hogy mit látnak a gyerekek. Egy mobilerdőt látnak, amelyek sokszor takarják el a szülők arcát. Nem az óvoda vagy az iskola feladata azt szabályozni vagy véleményezni, hogy a szülő hogyan viszonyul a gyerekéhez – gyerekjogi szempontból viszont fontos megemlíteni, hogy a gyereknek elsősorban arra van szüksége, hogy figyelemmel hallgassák, amikor verset mond, amikor énekel, amikor a szülőnek szerepel.

Megoldás lehet erre az, hogy készül egy központi felvétel, és a szülőkkel egy biztonságos Drive-felületen osztják meg azt; a rendezvény alatt pedig arra kérik őket, hogy ne videózzanak, hanem figyeljenek a gyerekekre.

Emellett előfordultak olyan esetek is óvodákkal, amikor az óvónők akkor készítettek felvételt egy gyerekről, amikor valamilyen furcsa vagy nehezen kezelhető viselkedést produkált és azért videóztak, hogy elküldjék a szülőnek, alátámasztva a gyerek óvodai viselkedését.

Ez egy nagyon nehéz helyzet, mert egyértelmű, hogy hiányzik a bizalom a szülő és az óvodapedagógus között, viszont a legnehezebb annak a gyereknek, aki éppen sír, vagy agresszívan viselkedik, és nem odafigyelést, gondoskodást kap, hanem fotózást.

Egészen ritka, amikor átfogó szabályozás, vagy valamilyen tiltás van a képmás készítésére vonatkozóan. Van azonban olyan budapesti kerület, ahol polgármesteri utasítás írja elő, hogy az óvónőknek nem szabad felvételeket készíteniük saját eszközzel az óvodák területén.

Hogyan hathat vissza a gyerekekre egy – akár intézmény, akár szülő által – Facebookra posztolt kép?

A szülők posztolásáról egyre többet beszélünk, arról, hogy ez később milyen gondokat okozhat a gyerek életében, akár a szülő-gyerek kapcsolatban. Egy gyerek digitális lábnyoma nem csak azt foglalja magába, amit ő tölt fel az online térbe, hanem mindent, amin ő szerepel, attól kezdve, hogy valaki megoszt róla például egy babakori képet. De nemcsak fotót, hanem bejegyzést, posztot, kommentet is. Amikor egy gyerek regisztrál a közösségi média felületeire, könnyen találkozhat azzal, hogy rengeteg adat, vagy felvétel van már a neten róla, legtöbbször olyan, amibe ő egyáltalán nem egyezett bele.

Alvó állapotban, pelenkában vagy esetlen félmeztelenül szerepel a felvételeken. A 13 éves kiskamasz biztosan nem fogja aranyosnak tartani ezeket a képeket, főleg nem a barátai vagy az őt kipécéző iskolatársai előtt.

Ehhez hasonló hatást érhetnek el az iskola által megosztott képek is, amibe az intézmény egyáltalán nem gondol bele. A bölcsődei és óvodai fotók még sok-sok évvel később is fellelhetők az interneten. Az intézmény felteheti a kérdést: „Miért baj, ha lefotózzuk a gyerekeket, ahogy az erdőben sétálnak?” Alapvetően nem azzal van baj, hogy a neten vannak gyerekekről készült felvételek, hanem azzal, hogy ebben nem vagyunk tudatosak, sem szülőként, sem intézményként. Miközben minden posztolás előtt fel kellene tenni néhány kérdést. Én saját magamról feltöltenék-e ilyen képet? A képen szereplő gyerek vajon 16 évesen is örülne, hogy ezt a képet mindenki látja róla? Mi a célom egyáltalán a kép feltöltésével?

Szinte mindenki saját telefonnal a zsebében kezdi meg a felső tagozatot és onnantól kezdve folyamatosan fényképeznek vele. Milyen veszélyekre nem gondolnak?

Tavaly szeptember óta nem lehet az iskolában a gyerekeknél a telefon. A szabályozás bevezetésének egyik oka az volt, hogy a gyerekek ne készíthessenek annyi felvételt egymásról és a tanáraikról. Kétlem, hogy az elmúlt egy évben valóban csökkent volna az iskolában készített képek, vagy felvételek száma. Mindenesetre az iskolában legalább van valamiféle szabályozás a gyerekek mobilhasználatával kapcsolatban. Ugyanez nem mondható el a sportegyesületekről, ahol egyáltalán nincs semmiféle szabályozás például az öltözőkben készült felvételekre vonatkozóan. Felmerül a kérdés, hogy ez az egyesület felelőssége-e. A válasz az, hogy igen: kell foglalkozni a gyerekek biztonságával, és ez az online térre is ki kell, hogy terjedjen.

Fontos tudni, hogy a gyermekpornográfia bűncselekményét már 14 évesen is meg lehet valósítani azzal, ha valaki félmeztelen fotót készít a csoporttársáról.

Ha a saját eszközén tárolja, és nem ő szerepel a képen, akkor már a fotó tárolása is bűncselekménynek számít.

Jó gyakorlat lenne az, ha az intézményből elballagó óvodások, iskolások képeit bizonyos szabályok szerint törölnék?

Ami egyszer már fent van a neten, azt bizonyos felületekről el lehet távolítani, de ha valaki korábban letöltötte pl. azt a felvételt, akkor az törlés után is megvan valahol. Ami szerintem fontos lenne, az a kép elkészítése mögötti tudatosság: hogy a gyerekeket tevékenység közben fényképezzük. Ahelyett, hogy azt a kérdést tesszük fel magunknak szülőként, óvoda- vagy iskolapedagógusként, hogy „miért ne csináljuk?”, tegyük fel azt, hogy: „milyen céllal csináljuk, milyen veszélyeket rejt, és hogyan próbáljuk mindazt kiküszöbölni?”