Elkezdődött az óvodai és bölcsődei dolgozók tesztelése a II. kerületben Közoktatás
Eduline

Elkezdődött az óvodai és bölcsődei dolgozók tesztelése a II. kerületben

Az első alkalommal 68 mintát vettek, ebből egy lett pozitív.

Korábban írtunk róla, hogy Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere bejelentette, az állam feladatait átvállalva saját tesztelési programba kezd a fővárosban, és önkéntes alapon minden pedagógust leszűrnek koronavírusra. Ezt követően Őrsi Gergely a II. kerület polgármestere a Facebookon tette közzé, hogy az önkormányzat a fővárossal közösen részt vesz a tanárok és iskolai dolgozók szűrésében, emellett tesztet biztosít az óvodai és bölcsődei dolgozóinak is.

Őrsi Gergely vasárnapi posztjában azt írta, már el is kezdődött a kerületben a tesztelés.

Az első alkalommal 68 mintavételt követően egy kollégánk tesztje lett pozitív. Öt további munkatársunk mutatott tüneteket, így az ő esetükben a negatív gyorsteszt eredményét PCR teszttel igyekszünk megerősíteni, hogy a lehető legbiztosabban zárhassuk ki az esetleges fertőzést - olvasható a bejegyzésben.

A polgármester leszögezte, hogy a tesztelésnél a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)  protokollja szerint járnak el. A pozitív esettel kapcsolatban megteszik a szükséges intézkedéseket, a szűrést pedig továbbra is folytatják, hogy a felderített esetekkel megszakíthassák a lehetséges fertőzésláncokat.

A II. kerületben elkezdődött az óvodai, bölcsődei és a szociális intézményekben dolgozók tesztelése Az első alkalommal...

Közzétette: Őrsi Gergely – 2020. november 8., vasárnap

A szülők és a szakszervezetek szerint is ideje lépni

Az elmúlt hetekben sorra írtunk iskolabezárásokról és koronavírusban elhunyt tanárokról, nem csoda, hogy ezek után a szülők többsége azt szeretné, hogy szélesebb körben legyen távoktatás. 90 százalékuk szerint ugyanis problémák vannak a kormányzati intézkedések betartását, betarthatóságát illetően - derül ki a Szülői Hang iskolai járványkezelésről szóló online felméréséből. A Nemzeti Pedagóguskar és a Pedagógusok Szakszervezete is úgy véli, nagyobb szabadságot kellene adni az intézményeknek, hogy dönthessenek a megelőzési formákról. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint pedig az lehet a megoldás, ha a szülők nem engednék iskolába, óvodába a gyerekeiket.

Mindeközben Orbán Viktor múlt héten több járványügyi szigorítást is bejelentett, az iskolákról azonban nem esett szó, illetve pénteki interjújában azt mondta, a lehető legtovább megpróbálják nyitva tartani az iskolákat.

A tanárok úgy érzik, magukra maradtak a koronavírussal

Azonnali intézkedéseket követelnek, miután Orbán Viktor miniszterelnök kedden semmilyen oktatást érintő intézkedésről nem tett bejelentést. A szakszervezetek, tanárok és sok szülők is csalódottak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Bezártság, aggodalom, egyedüllét: mivel küzdenek járvány idején a diákok? Közoktatás Tóth Alexandra

Bezártság, aggodalom, egyedüllét: mivel küzdenek járvány idején a diákok?

Aggodalom a családért és a barátokért, bezártság, elszigeteltség – többek között ilyen érzésekkel fordulnak diákok az Eduline által megkérdezett szakpszichológushoz. A kisebb-nagyobb megszakításokkal lassan egy éve otthon tanuló középiskolások és egyetemisták egy részénél a koronavírus-járvány által kiváltott stressz hangulatingadozást, szorongást, fásultságot, kimerültséget, alvási problémákat is okozhat.