Mit kell tennetek, ha középiskolát szeretnétek váltani? Közoktatás
Eduline

Mit kell tennetek, ha középiskolát szeretnétek váltani?

Ha már középiskolába jártok, de szeretnétek egy másik iskolába átjelentkezni, akkor is vannak bizonyos lépések, amiket be kell tartani. Mutatjuk, hogy mi a menete, ha másik iskolába szeretnétek felvételezni.

Ha már középiskolai tanulók vagytok, akkor egy másik iskolába csak átvétellel tudtok bekerülni. Az átvétel módját a fogadó iskola igazgatója határozza meg – áll az Oktatási Hivatal tájékoztatójában.

Attól függetlenül, hogy dönt az iskola igazgatja az eljárással kapcsolatos ügyeket, a felvételi lapok kitöltését, és beküldését nektek, illetve a szüleiteknek önállóan kell kezdeményeznie.

Ha a fogadó középiskola igazgatója a KIFIR rendszeren kívül szeretne átvenni titeket, akkor ő szabja meg az átvétel követelményeit, pl. különbözeti vizsgákat, nyelvi szintfelmérőt írhat elő, és ezek eredménye alapján dönthet az átvételről. Átvételre ebben az esetben a tanév során – tehát szeptember 1. és augusztus 31. között – bármikor sor kerülhet. Ha a középiskola igazgatója úgy határoz, akkor az átvétel feltételéül megszabhatja, hogy az összes többi jelentkezővel azonos feltételek mellett felvételizzetek a középfokú felvételi eljárás keretében.

Már elérhetőek a felvételi tájékoztatók az iskolák oldalán. A középfokú iskolák közzétették az oldalaikon a 2021-ben induló osztályok listáját és rögzítették a felvételi eljárásuk rendjét tartalmazó felvételi tájékoztatójukat is. Itt megnézhetitek a középiskolai felvételi menetét lépésről lépésre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés