Emmi: szakmailag teljesen értelmetlen lenne az ingyenes iskolai tesztelés Közoktatás
Eduline/MTI

Emmi: szakmailag teljesen értelmetlen lenne az ingyenes iskolai tesztelés

Nyugodtan folyik a munka az iskolákban és az óvodákban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel. A tárca megítélése szerint "nyitott kapukat dönget" a Pedagógusok Szakszervezete.

Az Emmi közleményében a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) csütörtöki állásfoglalására reagálva azt írta: a PSZ által megfogalmazott követelések többsége megfelel a köznevelési intézményekben már ma is bevett gyakorlatnak.

A PSZ egyebek mellett a veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást, a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként ingyenes tesztelést és a fertőzötteknek 100 százalékos táppénzt sürgetett közleményében.

Ingyenes tesztelés, távoktatás és szigorú szabályok - azonnali intézkedéseket követel a PSZ

Ingyenes tesztelést és a fertőzötteknek 100 százalékos táppénzt sürget a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), miután nemrég meghalt koronavírus-fertőzésben egy 39 éves tanár.

Az Emmi erre úgy reagált, ahol a fertőzés megjelenik, ott a hatóság azonnal intézkedik: a fertőzöttek és kontaktjaik karanténba kerülnek, és ha szükség van rá, elrendelik a rendkívüli szünetet vagy a tantermen kívüli, digitális munkarendet, ami nem csak az idősebb vagy bármely más okból veszélyeztetettebb, hanem valamennyi pedagógus és tanuló védelmét szolgálja.

A tárca szerint a PSZ állításával ellentétben az óvodákban és az iskolákban nyugodtan folyik a munka. A fertőzöttségi adatok is bizonyítják, hogy a védekezés eredményes, az érintett köznevelési intézmények aránya alacsony (1-4 százalék).

Hangsúlyozták: a biztonságot egyáltalán nem növelné és "szakmailag teljesen értelmetlen lenne" a pedagógusok rendszeres (akár havonta vagy kéthetente történő) tesztelése, mert a PCR-teszt csak a pillanatnyi állapotot mutatja meg, és semmi garancia nincs arra, hogy akár a tesztelést követő napon ne fertőződjön meg az érintett. Akinél azonban felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, minden esetben ingyenesen tesztelik.

"Nem tudunk egyetérteni a szakszervezet által javasolt hibrid oktatással, jelenleg ez nem időszerű, hiszen az elmúlt két hétben nem nőtt, sőt inkább csökkent a karanténba helyezett csoportok és osztályok száma, emellett ennek a bevezetése hátrányosan érintené a diákok tanulmányi előmenetelét is" - közölték, hozzátéve, hogy voltak olyan országok, ahol tavasszal próbálkoztak ezzel, de a rossz tapasztalatok miatt ősszel már nem vezették be.

"Végül visszautasítjuk a Pedagógusok Szakszervezetének azt az alaptalan vádját, hogy a pedagógusok feláldozhatók. Az emberek döntő többsége egyetért azzal a védekezési móddal, amit követünk, ennek pedagógiai szempontból is megvan a megalapozottsága, és a számokat látva eredményes is" - olvasható az Emmi közleményében.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés
Kevesebb a külföldi egyetemista az országban, és ezzel meglepően sokan jártak rosszul Felsőoktatás Szabó Fruzsina

Kevesebb a külföldi egyetemista az országban, és ezzel meglepően sokan jártak rosszul

Visszaesett a Magyarországon tanuló Erasmus-ösztöndíjasok száma a koronavírus-járvány miatt, ezt pedig a főként külföldi hallgatókra specializálódott hostelek, magánkollégiumok üzemeltetői is a saját bőrükön érzik. Van, ahol már szállást, reggelit és ingyen wifit tartalmazó „karanténcsomagot” is kínálnak a külföldről érkező egyetemistáknak.