Interjúkötet - fontos pozíciókban a volt Kodolányisok

Eduline • 2009. február 13.

Bemutatták Virágh Ildikó, a Kodolányi János Főiskola tanárának, a Vörösmarty Rádió Főszerkesztőjének sikeres Kodolányisokat kötetbe szedő könyvét ma délelőtt Budapesten. A sajtótájékoztatón megjelentek kérdéseiket közvetlenül feltehették a meghívott volt Kodolányis interjúalanyoknak is, akik kivétel nélkül nagyon gyorsan helyezkedtek el a hazai közélet fontos pozícióiban.

Mindig a legjobbak között címmel jelent meg Virágh Ildikó legújabb könyve, melynek bemutatójára sok Kodolányis hallgató volt kíváncsi, de nem csak a könyvről és annak születéséről esett szó, hanem a volt, mára sikereket elérő interjúalanyok is meséltek, mind a diákévekről, mind a velük készült interjúk hangulatáról. Virágh Ildikó az interjúkönyv születése kapcsán elmondta: „A véletlen műve volt, amikor egykori tanítványom Váczi András megszólított egy sajtórendezvényen, ahol kiderült mára az ITDH kommunikációs igazgatója lett. Úgy éreztem meg kell keresnem azokat a volt tanítványaimat, akik példával szolgálhatnak a jelenlegi Kodolányis hallgatóknak, és azok számára is, akik ebbe az iskolába akarnak jönni, hogy igenis ér valamit az itt megszerzett diplomájuk”.

Az interjúkönyv egyúttal a Kodolányi János Főiskolán működő karrieriroda munkájában is nagy segítséget jelent, hiszen a benne szereplő egykori, mára sikereket elérő Kodolányisok, olyan példaértékkel bírnak a hallgatók számára, mely útmutató lehet a karrierépítésben. Ezért is hozták létre 2006-ban a karrierirodát, hogy tudatos tevékenységgel, tanácsokkal, előadásokkal segítsék Kodolányin hallgatókat, ezzel olyan képzést megvalósítva, mely a munkaerőpiac igényeihez igazodik - mondta el Tóth Ágnes a Kodolányi János Főiskola marketing igazgatója, és hozzátette olyan könyvet sikerült létrehozni, melyre eddig nem volt még példa.
A jelenlévők kérdéseket tehettek fel természetesen a könyv szerzője mellett Győrffy Orsolyának a KJF oktatójának, Váczy Andrásnak az ITDH kommunikációs igazgatójának, Wallner Andrásnak az IPPL Hungary Kft. Ügyvezetőjének valamint Lipp Szilviának és Molnár Mihálynak az e-travelclub vezetőinek. Virágh Ildikó legkedvesebb interjúalanya Azurák Csaba arról beszélt, hogyan is érte el sikereit, ami által népszerű médiaszemélyiséggé vált, de mesélt a megismételhetetlen főiskolás évekről, valamint hogyan is esett a választása annak idején a Kodolányira.

„A Sikeres kodolányisok sorozat a tervek szerint további kötetekkel bővül majd. Virágh Ildikót felkértük arra, folytassa a megkezdett munkát, hiszen az intézményben végzettek közül sokan nem kerültek be a most megjelent kötetbe, pedig életpályájuk hasonlóan sikeres, mint a most megszólaltatottaké.” – mondta el a könyv megjelenése kapcsán Dr Szabó Péter, a Kodolányi János Főiskola rektora.