A hallgatók kevesebb mint egy százaléka hagyta el a Színművészetit Felsőoktatás
Eduline/MTI

A hallgatók kevesebb mint egy százaléka hagyta el a Színművészetit

Az egyetem tájékoztatása szerint hárman töröltették magukat a névsorból, egyvalaki pedig átjelentkezett a Magyar Képzőművészeti Egyetem önköltséges mesterképzésére.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körül zajló események kapcsán többeket foglalkoztatott, vajon hányan fogják otthagyni az egyetemet a két félév között. A 2020/2021-es tanév első szemeszterét összegző adatok szerint az SZFE-nek 447 hallgatója volt.  Közülük a második szemeszterre 336-an íratkoztak be, 86-an pedig passziváltattak - az egyetem tájékoztatása szerint ez a szám teljesen átlagos. A maradék létszám azokat a hallgatókat teszi ki, akik az elmúlt két hétben befejezték a képzésüket az egyetemen - írták.

Az SZFE vezetése korábban arról adott tájékoztatást, hogy a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az egyetemen senki nem veszítette el az előző félévi eredményét. Szarka Gábor kancellár azonban ezt megelőzően nem fogalmazott egyértelműen a jegyekről. De annyi kiderült, hogy az intézetvezető dönt arról, hogy mit vezetnek vissza, és mit nem. Mint mondta: "nem töröltünk a Neptunból, technikai átvezetés történt ebben az időszakban". Azt is hozzátette, októberig mindössze hat érdemjegy szerepelt az egész rendszerben. Ami nem is meglepő, hiszen az oktatókat még ősszel kizárták az SZFE Neptun-rendszeréből. 

A vezetés akkori közlése szerint február 1-től 19-ig pótolható az első félévben felvett órák november 27. és december 12. közé eső része, valamint az elmaradt vizsgákat is le lehet tenni.

Azt azonban egyelőre még megtippelni sem lehet, hogy jövőre vajon hány új hallgatóval számolhat majd az SZFE. Mindenesetre a vezetőség szükségesnek érezte, hogy reklámokkal kampányoljon a felvételizőkért, pedig erre 70 éve nem volt példa. Az egyetem volt rektora szerint 2012-ben a túljelentkezés átlagosan a 30-szorosa volt a felvehetőknek, de egyes szakokra 70-szer többen felvételiztek. Tavaly 1390-an jelentkeztek az egyetemre és 82-en kerültek be a képzésekre, 2019-ben 2035-en jelentkeztek és 128-an jutottak be.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés